Halláskárosodás az egyik fülre

  • 14.12.2014
  • Varga Zsófia

Az emberi test egy csodálatos gép, semmi kétség, de még a legjobban karbantartott gép is elhasználódik idővel. Tehát nem meglepő, sőt, normális része az öregedésnek, hogy fokozatosan elveszítjük a hallásunkat.

Ha mindkét fülünkre elveszítjük a hallásunkat, kétoldalú károsodásról beszélünk, ez a halláskárosodás leggyakoribb formája. Egy másik, kevésbé elterjedt formája, amikor csak az egyik fület éri, ez az egyoldalú halláskárosodás. A kétoldalú a 65 év felettieknél gyakori, az egyoldalú pedig inkább gyerekeknél fordul elő. Szakemberek becslései szerint közel 400.000 gyermek szenved ettől az Egyesült Államokban.

Mint a kétoldalú halláskárosodás, az egyoldalú is lehet vezető vagy szenzorineurális, illetve vegyes jellegű. Vezetéses halláscsökkenés esetén rendellenesség alakul ki a hallójáratban, mint a fülzsír vagy más idegen anyagok, melyek megakadályozzák a hang belső fülbe jutását. A vezetéses halláscsökkenés gyakran korrigálható gyógyszeres kezeléssel vagy műtéti úton. Szenzorineurális halláskárosodás akkor jelentkezik, ha a valamilyen kár éri az idegeket a belső fülben. Sokakon azok közül, akiknek szenzorineurális halláskárosodásuk van, lehet segíteni hallókészülékkel a kár mértékétől függően.

Az egyoldalú hallásvesztés tünetei magukban foglalják, hogy a hang forrását nehéz megállapítani, illetve nehezen különíthető el a beszéd a háttérzajoktól. Néha ezt állandó fülzúgás, fülcsengés is kíséri. Előfordulhat, hogy az egyoldalú halláskárosodással élők a fejüket elfordítva próbálnak hallani a "jó fülükkel". Egyoldalú halláscsökenés kialakulhat fokozatosan, hirtelen vagy akár terhesség alatt is.

Mint egyéb hallásvesztéseknél, itt is alapos vizsgálat kellhet, mire pontosan azonosíthatóvá válik a probléma és megállapítható a megfelelő kezelési forma. Sokan az egyoldalú hallásvesztéssel élők közül hallókészüléket használnak, míg másoknál elengedhetetlen műtét vagy cochleáris implantátum a hallás javítására.

Sok gyermeknél már újszülött korában azonosítják azegyoldalú halláscsökkenést a szűrővizsgálatok. Bár jól működő fülek esetén általában nem romlik a hallás, fontos, hogy a szülők gyakran ellenőrizzék a gyermek hallását. A nem megfelelően halló kicsiknél előfordulhat, hogy a beszéd és a nyelvi készségek nem fejlődnek olyan jól, ha nem ismerik fel időben a károsodást és kezdik el kezelni.

Szakértők becslései szerint minden harmadik 65 év feletti tapasztal valamilyen fokú halláscsökkenést. Bár ez általában mindkét fülnél egyszerre jelentkezik, de vannak esetek, amikor egyoldalú a halláscsökkenés. A halláskárosodás ezen fajtáját presbyacusisnak nevezzük, mely a leggyakoribb és szoros kapcsolatban áll az öregedéssel.

Ahogy a kétoldalú hallásvesztésnél, az egyoldalúnál is lehetnek sérülések és betegségek a kiváltók. Azok, akik zajos könyezetben dolgoznak, ahol a hangerősség meghaladja a 85dB-t vagy hirtelen, hangos zaj érte őket, gyakran vesztik el hallásukat csak az egyik fülükre. Egyes betegségek, mint a mumpsz vagy a kanyaró is okozhatnak súlyos fülgyulladást, mely halláskárosodáshoz vezethet.

Ha észrevesszük, hogy az egyik fülünkkel már nem hallunk olyan jól, mint a másikkal, fontos alaposan megvizsgáltatnunk hallásunkat akkor is, ha a másik fülünkkel továbbra is jól hallunk. Minél hamarabb azonosítják a hallásvesztést, annál hamarabb lehet elkezdeni annak kezelését.

Forrás: Healthy Hearing

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák