Melyek a hallóideg jóindulatú daganatának tünetei?

  • 15.01.2017
  • Jáksó Nóra

A vesztibuláris swannoma a hallóideg jóindulatú, lassan növekvő daganata. Hatással van a hallásra és az egyensúlyérzékelésre, ezért elsődleges tünetei halláscsökkenésben, fülzúgásban, szédülésben és egyensúlyzavarban nyilvánulnak meg. Ahogy a tumor növekszik, elérheti az arcideget is, és az arc zsibbadását, valamint bénulását eredményezheti. Ezen kívül még számos tünetet okozhat: az ízérzékelés csökkenését, fejfájást, szemrezgést, hányingert, hányást, száj körüli zsibbadást. Ha a daganat olyan nagyra nő, hogy már az agy egyes területeit nyomja, akár életveszélyes is lehet.

A betegség kialakulása elsősorban 30 és 60 éves kor között jellemző, évente százezer emberből egyet érint. Sajnos, a korai felismerése nehéz, mert a kisméretű daganat gyakran nem okoz komolyabb tünetet - a hallásromlás, fülcsengés és szédülés pedig egyéb fülbetegségekre is utalhat. Azonban alapos kivizsgálással időben diagnosztizálni lehet a betegséget, s meg lehet előzni a súlyosbodását. Sokat segíthet a korai felismerésben és a megfelelő kezelés kiválasztásában az MRI-vizsgálat (mágneses rezonancia vizsgálat).

Minél kisebb a daganat, annál könnyebb a műtéti eltávolítása, ha a tumor már nagyobb, az operáció is bonyolultabbá válik. Kisebb, nem növekvő daganat esetén a tumort nem feltétlenül távolítják el, hanem rendszeresen vizsgálattal figyelemmel kísérik a fejlődését.

A hagyományos műtét hatásos alternatívája lehet a sugársebészeti kezelés. A sugársebészet a leghatékonyabb módszer a nehezen elérhető daganatok kezelésében. A legkorszerűbb technika az ún. CyberKnife rendszer, mely fájdalommentesen, tökéletes pontossággal pusztítja el a daganatos sejteket, miközben az egészséges szöveteket érintetlenül hagyja. Ezt a világszínvonalú módszert Kelet-Európában egyetlen helyen, az EEOC (East European Oncological Center) magánklinikán alkalmazzák.

Érdekesség, hogy egy 2016-os kutatásban (Sci Rep. 2016; 6: 36215.) úgy találták, hogy a brokkoli egyik ismert rákellenes vegyülete, a szulforafán gátolja a vesztibuláris swannoma sejtek szaporodását. Ez az első tanulmány, mely kimutatta, hogy egy növényi összetevő hatással van ezekre a daganatos sejtekre. Bár a hatása dózisfüggő, a szulforafán biztonságos fogyasztása étrendkiegészítő formájában képes lehet a tumor fejlődését lassítani.

Egy korábbi kutatás egy jól ismert gyógyszer hatását mutatta ki a vesztibuláris swannoma esetén. A bostoni Harvard Medical School 2014-es tanulmánya szerint, az aszpirin szedése is lelassíthatja a daganat növekedését.

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák