3 tárgy, amiben jobbak a zenetagozatos diákok

  • 06.04.2020
  • Jáksó Nóra

Azok a középiskolások, akik zenei, illetve hangszeres képzésben vesznek részt, lényegesen jobban teljesítenek matematikából, természettudományokból és irodalomból is.

A kanadai Brit Columbia Egyetem tanulmánya kimutatta, hogy azok a tanulók, akik valamilyen hangszeren tanulnak általános iskolában, és ezt folytatják középiskolai éveik alatt is, nem csak jobban teljesítenek a felsorolt tárgyakból, de tudásukban egy évvel előtte járnak nem zenélő kortársaikhoz képest. Mindez független a szociális, anyagi, etnikai hátterüktől, a nemtől, vagy a korábbi matematikai vagy irodalmi tanulmányaiktól.

Az összefüggés azért bír különös jelentőséggel, mert az iskolák a zenei képzésnél sokkal fontosabbnak tartják a matematikai, természettudományos, és irodalmi képzést, és gyakran azt gondolják, hogy azok a diákok, akik szabadidejükben a zenélésnek hódolnak, gyengébben teljesítenek ezekben a tárgyakban.

A tanulmány több mint 112 ezer diák bevonásával készült. A kutatók azt is kimutatták, hogy a zenei képzések közül a hangszeres zenélésnél sokkal nyilvánvalóbbak az előnyök, mint a hangszer nélküli, vokális zenénél, azaz éneklésnél. A hangszertanulás sok mindet megkövetel a gyermektől: meg kell tanulnia kottát olvasni, kifejleszteni egy szem-kéz-elme koordinációt, fejlesztenie kell a hallását, a kézügyességét, és fegyelmezettnek kell lennie a sok gyakorláshoz. Mindezek a tanulási tapasztalatok tükröződnek a gyerekek gondolkodási kapacitásában, iskolai teljesítményében és tanulási motivációjában is.

Nem csak a tanároknak, de a szülőknek is érdemes tudni, milyen előnyökkel jár a hangszeres tanulás a gyermek életében, ezért ha valamelyik hangszerhez van tehetsége a gyermeknek, mielőbb tanácsos elkezdeni a tanulást.

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák