A tinédzserek hallása rosszabb egy koncert után

  • 22.05.2014
  • Varga Zsófia

Újabb kutatások szerint a tinédzserek 72%-ánál tapasztalható halláscsökkenés egy hangos koncert után. Ez a hallásvesztés nem állandó, de a fokozott zajterhelés ismételt lehet.

"Egyértelműen a fiataloknak kellene megérteniük, hogy egy koncert vagy zenelejátszó által keltett fokozott zajterhelés könnyen vezethet hallásvesztéshez. A 85dB-nél magasabb zajnak való többszörös kitettség következtében az apró szőrsejtek működése akár le is állhat, a halláskárosodás pedig tartós lehet." - állítja a tanulmány kutatásának vezetője, M. Jennifer Derebery.

A kutatók 29 tizenévest vizsgáltak koncert előtt és után, 72%-nál tapasztaltak halláscsökkenést. Ez a fajta hallásvesztés általában nem tartós. Ezt nevezik ideiglenes küszöbeltolódásnak, mely többnyire a zajexpozíció után 16-48 órával elmúlik, ekkor az ember hallása visszatér a korábbi szintre.

A tanulmány május 21-én került bemutatásra az American Otologic Society Meeting-en Los Angelesben, és egy témával kapcsolatos magazinban (Otology & Neurotology) is megjelent.

A koncert előtt a kutatók elmagyarázták a fiataloknak a hallásvédelmi lehetőségeket, de közülük csak három döntött füldugó használata mellett.

Három felnőtt kutató ült le a tizenévesekkel, kalibrált hangnyomásmérő segítségével megbízható méréseket készítettek. A három órás koncerten 26 dalt játszott a zenekar. A zajszint 82 és 110dB között mozgott, az átlag 98,5dB körüli értékre tehető. Ez az átlagérték magasabb volt, mint 100dB 26 dalból 10-nél, mely messze meghaladja az ajánlott szintet.

A koncert után a vizsgálatban résztvevők megállapították, hogy jelentősen romlott a hallásuk, kevésbé teljesítettek jól a teszteken, melyek ellenőrzik, hogy az apró szőrsejtek a belső fülben mennyire látják el funkciójukat. A hosszan tartó zajexpozíció közben ezek a szőrsejtek vannak leginkább veszélynek kitéve, pedig elengedhetetlenek a halláshoz.

Fokozott zajterhelésnél a külső szőrsejtek mutatnak csökkent működést, mely azonban a későbbiekben normalizálódik. Ugyanakkor köztudott, hogy az ismételt fokozott zajterhelés hatására az apró szőrsejtek sérülései tartósak lehetnek. A legújabb kutatások arra utalnak, hogy a zajterhelés okozhat maradandó károsodást a hallás idegi kapcsolatainál, melyek szükségesek a hang hallásához.

A koncert után a fiatalok 53,6%-a számolt be arról, hogy nem hall olyan jól, mint a koncert előtt. 25%-uk tapasztalt fülzúgást vagy fülcsengést, mely a koncert előtt nem volt.

A tanulmány megállapításai egyértelműen jelzik, hogy újabb kutatásokra van szükség, hogy tovább vizsgálhassák a tizenévesek hallását, és felmérhessék, vajon valóban érzékenyebbek e a fiatal fülek a zajokra, mint a felnőtteké.

A kutatás vezetője szerint az jelentené a legjobb megoldást, ha a koncerteken nem lenne akkora hangerő, amely károsodást okozhat a fiatalok és a felnőttek hallórendszerében. A 29 vizsgált alanyból mindössze három döntött úgy, hogy valamilyen hallásvédő eszközt használ, amikor erre ösztönözték őket. A kutatók azt feltételezik, hogy ez a viselkedés jellemző a tinédzserekre, ezért biztatni és tájékoztatni kell őket, hogy igyekezzenek a hangerőt egy biztonságos szintre csökkenteni.

Forrás: Live Science

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák