Fülcsengés a filmvásznon

  • 11.02.2019
  • Filmajánló

Az elmúlt időben több filmben is feltűnt a tinnitus. Legutóbb például a számos Oscar-díjra jelölt Csillag születik férfi főszereplőjének kellett megküzdenie a betegség tüneteivel.

Úgy tűnik Hollywood is felfedezte magának a tinnitust. Akik nem tapasztalták még meg tüneteit, el sem tudják képzelni, milyen frusztráló érzés folyamatos fülcsengéssel élni. Ha megnézik azt a két filmet, amit ajánlunk, akkor kicsit közelebb kerülhetnek a betegség megértéséhez.

Az első film 2017 nyarán került a mozikba, a címe Baby Driver (magyar címe: Nyomd, bébi, nyomd!). A főszereplő egy különösen dinamikus vezetési stílussal megáldott fiatalember, aki folyton zenét hallgat. A történet folyása közben kiderül, hogy a zenéket a Bébi névre hallgató húszas évei elején járó fiatal vágja össze a megfelelő alkalmakra komponálva. Aztán arra is fény derül, hogy miért hallgat folyton zenét, az állandó fülcsengésének elnyomására veti be ezt a trükköt. Az is fontos része a történetnek, hogy a fiú egy autóbaleset óta él tinnitusszal.

A film főszereplői: Ansel Elgort, Lily James, Kevin Spacey, Jon Bernthal, Jamie Foxx.

A másik film 2018 őszén jött ki. Hatalmas érdeklődés övezte. Ez a produkció az A star is born, vagyis a Csillag születik – Lady Gaga és Bradley Cooper főszereplésével.

A filmet Bradley Cooper rendezte, mely egy adaptáció, ő maga játssza benne a lecsúszott rocksztárt, aki alkohol- és drogproblémáin túl állandó fülcsengéstől szenved. Többször elhangzik a film során, hogy ha nem használ fellépései során megfelelő hallásvédő eszközt, akkor el fogja veszíteni hallását. Egy jelenetben elárulja a Lady Gaga által megformált Ally-nek, hogy születésétől fogva gond van a hallásával, ennek ellenére lett zenész.

A Csillag születiket Oscar-díjra jelölték a következő kategóriákban: legjobb film, legjobb női és férfi főszereplő, legjobb férfi mellékszereplő, legjobb adaptált forgatókönyv, legjobb operatőr, legjobb hangrögzítés.

Trestyén Zsófia

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák