A káros műanyagok a hallásunkra is ártalmasak?
Jáksó Nóra · · 2 perc olvasás
Bizonyára sokat hallottunk már azokról a veszélyes, különféle műanyagok előállításához használt vegyületekről, melyek komoly kockázatot jelentenek egészségünkre. A hormonháztartás működését befolyásoló biszfenol-A-t (BPA) több kutatás is felelőssé tette többek között daganatos betegségek és fejlődési rendellenességek kialakulásáért. Ennek ellenére továbbra is nagy mennyiségben használt vegyület. Bár az EU-ban a BPA-t tartalmazó cumisüvegek előállítása és forgalmazása tilos, más termékekben megengedett a használata.
A BPA-ról néhány évvel ezelőtt azt is megállapították, hogy megváltoztatja a belső fülben lévő otolith struktúrák fejlődését. Ezek felelősek az egyensúlyérzékelésért. A BPA-nak ezt a hatását egyelőre csak békáknál és zebrahalaknál figyelték meg, így nem tudni, hogy vajon embereknél is kivált-e ilyen deformitást.
Szintén hírhedt mesterséges vegyületek, melyeket a műanyagok lágyítására használnak, a ftalátok. Ösztrogénhez hasonló szerkezetük miatt megzavarják a hormonális működést, és rákos megbetegedést, koraszülést, valamint pajzsmirigy problémákat is előidézhetnek. Talán nem is sejtjük, hogy a népszerű szintetikus légtisztítók is ftalát források, és sok más panasz mellett fejfájást és fülfájást is okozhatnak, ezért nem ajánlott a használatuk sem az autóban, sem az otthonunkban.
A műanyagok annyira az életünk részeivé váltak, hogy nehezen mellőzhetnénk őket. De ha nem is tudjuk ezeket helyettesíteni, egészségünk érdekében fontos, hogy a termékeken megtalálható háromszög alakú, ún. újrahasznosítási jelben feltüntetett szám alapján tájékozódjunk, tartalmaz-e veszélyes vegyületet a csomagolóanyag. Az 1-es jelzésű PET palackokban ftalátot találunk, a 3-mas és 7-es számokkal jelölt műanyagok BPA-t tartalmaznak. A 2-es, 4-es és 5-es számmal jelzett műanyagok az eddigi kutatások szerint biztonságosak. Ha bővebben szeretnénk megismerkedni a káros műanyagokkal, a tudatosvasarlo.hu segíthet nekünk!
Kapcsolódó cikkek
Melyik életkorban a legjobb a hallásunk?
A hallásunk szinte állandóan változik és alkalmazkodik életünk során. De vajon mikor a legélesebb? A hallásunk már a születésünktől kezdve elkezdhet romlani. Azért ijedtségre semmi ok, mert ha védjük, akkor ez a folyamat nagyon lassú és észrevehetetlen lehet.
Egészség · 2020. november 6.
A zajos lakókörnyezet jelentősen fokozhatja a stroke súlyosságát
Az erős környezeti zajterhelés nagyban növelheti az isémiás stroke súlyosságát. A spanyolországi Hospital del Mar Medical Research Institute (IMIM) kutatóintézet orvosai csaknem 3000 kórházi páciens adatait vizsgálták.
Egészség · 2020. október 4.
Okozhat a halláscsökkenés egyensúlyproblémákat?
Fülünk nem csupán a halló-, hanem az egyensúlyozó szervünk is, ezért ha szédelgünk, akkor lehet, hogy a fülünkben kell keresni a probléma forrását.
Egészség · 2020. április 6.
10 tipp, hogyan óvd a hangod
Nem csak az énekeseknek és színészeknek kell vigyázni a hangjukra, mindenkinek érdemes.
Egészség · 2020. március 2.