Halláscsökkenés és depresszió

  • 26.09.2014
  • Varga Zsófia

Józsi mindig vidám, elfoglalt ember volt, élvezi a szabadidős tevékenységek lehetőségeinek széles skáláját családjával és barátaival. Aztán ahogy jöttek a 80-as évek, Józsi boldog hangulata és pozitív életszemlélete hirtelen megváltozott. Zárkózott és visszahúzódó lett.

Mi történt Józsival? Kezdett rájönni, hogy már nem olyan a hallása, mint régen. Akkoriban minden kikapcsolódást élvezett, mindig szerette a koncerteket, a színházat, és ez egyszer csak abbamaradt.

A töréspont akkor jött, amikor Józsi unokája egy iskolai darabban játszott, és nem hallott semmit, pedig az első sorban ült. Látta, hogy a gyerekek szája mozog és az emberek tapsolnak, de volt egy szürreális érzése, mintha ő ott se lenne. Ez volt a vége: mintha egy fekete felhő ereszkedett volna az életére.

Ennek a sötétségnek a neve: depresszió. Az emberek azt mondják, hogy mindent összevetve a hallássérülés nem olyan rossz, mint más betegségek vagy fogyatékosságok. Mégis ha úgy érzi, elvágták a pezsgő élettől, megváltoznak a kilátások.

Mint sok más esetben, Józsi halláscsökkenése sem egyik napról a másikra jelent meg. Ez egy lassú, alattomos folyamat, mely a szakértők szerint, lehet, hogy akár 30 év alatt fejlődik ki, és az elején teljesen észrevehetetlen. Sajnos így van, ennek ellenére sokan késleltetik a segítségkérést. Mire eljutnak az orvosig, valószínűleg megjelennek a lelki gyötrelmek is.

A depresszió egy krónikus probléma

Különböző kutatások szerint az egészségügyi problémák sokasodása növeli a depresszió kockázatát. Ez az egyik módja az egészség gyászolásának. Józsi esetében ez a veszteség az összes hangalapú inger és tevékenységtől való visszavonulást jelentette. Az orvosok tudják, hogy a depresszió számos krónikus betegség gyakori szövődménye. Folyamatos fájdalom vagy kellemetlenség érzet, amely érinti a személy függetlenségét és mobilitását is, alkalmazkodni kell korlátozásokhoz, ez újabb pszichológiai betegségeket és különböző érzelmi reakciókat vált ki.

Az Amerikai Pszichiátriai Társaság (American Psychiatric Association) vizsgálatai azt mutatják, hogy a krónikus betegségben szenvedő embereknek 25-33% esélye van depresszió kialakulására. Akiknek nincs krónikus betegségük, náluk jóval kisebb, 10-25% az esély, nőknél 5%, férfiaknál 12%.

A hallásvesztés krónikus betegségnek minősül? Minden bizonnyal ez a legelterjedtebb. A National Institutes of Health szerint, a hallásvesztés az idősebb felnőtteket leggyakrabban érintő betegség. Nagyjából a 65 és 74 év közötti amerikaiak egyharmada, a 75 év felettieknek pedig fele tapasztal korral járó halláscsökkenést (presbycusis). Az idősebbek körében a halláskárosodás a harmadik legelterjedtebb fogyatékosság, az ízületi gyulladás és a magas vérnyomás után.

Süket fülek

Egy néhány évvel ezelőtt végzett vizsgálatban a kezeletlen halláskárosodás legismertebb, felnőttekre és családjukra gyakorolt hatását elemezték. Megkérdezett 2300, 50 év feletti hallássérült embert. Megállapították, hogy azok, akik nem kezelik halláskárosodásukat, nagyobb valószínűséggel szenvednek depresszióval, szomorúsággal, szorongással, paranoiával.

A hallásvesztés negatív hatásai hallókészülékkel csökkenthetőek, azonban sokan késleltetik a kezelés megkezdését, ellenállnak az együttműködésnek. Miért nem akar valaki halláskárosultan hallókészüléket használni? Makacsság, hiúság, pénzügyek, ez a három a legalapvetőbb kifogás a felmérés szerint. Kétharmaduk úgy érzi, nem olyan rossz a hallása, hogy kezelni kellene. A megkérdezettek fele hozta fel a hallókészülékek árát. Minden ötödik személy aggodalmát fejezte ki afelől, hogy egy hallókészüléktől öregnek érezné magát, és tart tőle, mások mit gondolnak majd róla.

Ahelyett, hogy segítséget kérnének ezek az emberek, inkább elszigetelődnek, visszahúzódnak.

Első hangok

Néha, súlyos esetekben hosszan tartó vagy krónikus depresszió esetén szakmai kezelésre van szükség, amit az orvos rendel el. Sokszor nagy megkönnyebbülést jelent a segítség. Számos tanulmány kimutatta, hogy a hallókészülékek javítják az ember életminőségét, a kommunikációt, a szociális interakciót és általánosságban az életmód színvonalát.

A hallókészüléket viselők és családtagjaik jelentős javulást éreztek mentális egészségük terén. Javultak a családi kapcsolatok, társadalmi interakciók, visszatért az önbizalom, a biztonságérzet, és javult az életszínvonaluk is.

Lehet, hogy elég egy hallókészülék a kilátások javítására? Csak kérdezd meg Józsit, aki három hónap szorongást és önként vállalt elszigetelődést hagyott a háta mögött a hallókészülékkel. Hatalmasat változott így a világ, újra elkezdte élvezni az élet minden apró örömét.

Forrás: Healthy Hearing

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák