Zajos körülmények között is úgy alszol, mint a bunda, vagy már a legkisebb nesz is megzavarja a nyugodt pihenésed? Ha az utóbbi jellemző rád, érdemes tudnod, milyen hangot fordíthatsz javadra, hogy az alvásod nyugodtabbá váljon.
A különféle típusú és erősségű hangoknak egyaránt vannak az alvásra nézve pozitív és negatív hatásai. Egy lágy háttérzene például jótékonyan elfedheti a beszűrődő utcai zajokat, ám párunk horkolása lehetetlenné teheti a nyugodt alvást.
A zaj okozta alvászavarokat illik komolyan venni, mivel nem csak néhány álmatlan éjszakát, hanem súlyosabb egészségi problémákat, például szívbetegséget is okozhatnak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint a Nyugat-Európában élők a közlekedési zajok miatt 1 millió egészséges életévet veszítenek el. A közúti forgalom zaja 70 dB körül van, ám az alvásunkat már 30 dB-es hangerősség is képes megzavarni. Bár az érzékenység egyénileg eltérő: egyesek alvását súlyosabban és intenzívebben érinti a zaj, míg mások jobban tolerálják. Egy tanulmány szerint az agyritmus is szerepet játszik a tűrőképességünkben, de általánosságban elmondható, hogy leginkább a gyerekek és az idősebbek érzékenyebbek a zajokra.
Egyes zajokat arra is használhatunk, hogy jobban aludjunk éjszaka, ilyen például a fehér zaj, mely a szakaszos háttérzajt elfedve olyan folyamatos, monoton háttérzajt teremt, mely kedvez a mély alvásnak minden korosztálynál, csecsemőtől az idősebbig. Különösen hasznos lehet azok számára, akik nehezen tudnak elaludni, és az alvás kezdeti fázisában könnyen felriadnak a kisebb neszekre is. Ha ilyen rossz alvók vagyunk, érdemes beszerezni egy fehér zaj gépet, és nem csak alkalmanként, hanem minden nap használni az elalváshoz. Így ugyanis az agyunk összekapcsolja a fehér zajt a nyugodt alvással, és ahogy meghalljuk, a testünk máris ellazul, és felkészül a pihenésre.
2014 © Minden, ami hallás Impresszum | Adatvédelem | Állásajánlat