Füldugót minden koncertre

  • 11.07.2014
  • Varga Zsófia

Nem számít, hogy a páciens egy Barry Manilow koncertre megy vagy Metallicára, akkor is tanácsos füldugót viselni. Ez talán a legfontosabb üzenete az erről szóló kutatásoknak. A sporán küszöbeltolódás nagyon gyakori a koncerteken résztvevők körében, akik nem használnak füldugót. Meglepő módon ezek az eltolódások teljesen függetlenek a zenei műfajtól vagy hogy hol helyezkedünk el a koncert alatt.

A koncertek gyakran túlzottan hangosak. Nem elég, hogy két irányból árad a hangerő, erre rátesz a közönség zaja is, mely elérheti könnyen akár a 125dB-es hangerősséget. Még az sem számít ilyenkor, hogy épp szól-e a zene, ugyanúgy fennáll a veszélye a halláscsökkenésnek. Ezen kívül több, nagyobb hangszóró egy nagyobb helyet, akár egész koncerttermet is kitölt hanggal. Ilyenkor gondolhatnánk, hogy azok biztonságban vannak, akik nem a hangszóról mellett állnak, de sajnos ez nem igaz.

Arról nincs egyetértés, hogy mennyi ideig tart az átmeneti hallásküszöbeltolódás. De amennyiben nem múlik el, fennáll a zaj okozta halláskárosodás lehetősége.

A vizsgálatban 29 17 és 59 év közötti önkéntes vett részt, akiket öt különböző helyszínre osztottak szét, pop, heavy metal és rockabilly koncertekre. Mindegyik helyen két-két embert vittek az első sorba, a színpad bal és jobb oldalára. Random módon határozták meg, hogy ki viseljen füldugót az alanyok közül.

A koncert előtt és után mért adatokat összehasonlították és elemezték a frekvencia-változékonyságot. A hangerősség átlagosan 99,8dB volt, maximális értéknek 125,5dB-t mértek. A tanulmányok azt mutatják, hogy a hosszabb ideig tartó zaj körülbelül 85dB-től károsíthatja a hallást.

14 résztvevő nem viselt füldugót, náluk kimutatható volt a jelentős hallásküszöb eltolódás, szembe a 15 füldugót használó alannyal. Bár a füldugók sokat segítettek, a halláskárosodás kockázata így is jelentős volt a magas decibel értékek miatt, melyek messze meghaladták a biztonságos szintet.

Érdekes módon közvetlenül a színpad előtt alacsonyabb zajszintet mértek, mint hátul. Ez valószínűleg azért lehet, mert a színpad előtti részen inkább táncoltak az emberek, kevesebb volt a kiabálás és a taps.

A kutatást kissé megnehezítette, hogy a vizsgálatban résztvevőket rábírják a füldugó használatára. A fiatalok és az idősebbek egyaránt túl drasztikusnak, durvának tartották, az eredmények azonban egyértelműen azt mutatják, hogy gyakorlatilag zenei stílustól, a terem nagyságától és a helyünktől függetlenül mindig érdemes füldugót használni.

Forrás: findarticles.com

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák