A fehér zaj javítja a hallást

  • 01.09.2020
  • Jáksó Nóra

A fehér zaj nem olyan zajforrás, mely károsítja a hallásunkat, sőt, újabb jótékony hatására derült fény.

Az ún. fehér zaj egyenlő mennyiségben tartalmazza az emberi hallástartományba tartozó frekvenciákat. Leginkább a porszívó, a ventilátor, a hajszárító vagy a mosógép monoton, zúgó hangjához lehetne hasonlítani.

A fehér zaj egyik legismertebb tulajdonsága, hogy segíti a kisbabák nyugodt alvását. A Bázeli Egyetem új tanulmánya szerint a folyamatos fehér háttérzaj abban is segít, hogy a tiszta hangokat még precízebben halljuk.

A kutatók úgy vélték, hogy a hangok elkülönítését megnehezíti a további háttérzaj, ám fehér zaj jelenlétében éppen az ellenkezőjét tapasztalták: megkönnyítette a hangok feldolgozását. A fehér zaj jelentősen gátolta a hallókéreg idegsejtjeit. Fura módon éppen ez a gátlás vezetett a hangok sokkal precízebb felvételéhez. Az eredmények segíthetnek az auditív érzékelés javításában olyan körülmények között, ahol nehéz a hangokat elkülöníteni egymástól. Továbbá az idegi eredetű hallásvesztés korrigálását szolgáló, belső fülbe ültetett elektronikus orvosi eszközök, a cochleáris implantátumok további fejlesztésénél is kamatoztatni lehetne a fehér zaj precíziós hatását.

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák