3 tárgy, amiben jobbak a zenetagozatos diákok

Azok a középiskolások, akik zenei, illetve hangszeres képzésben vesznek részt, lényegesen jobban teljesítenek matematikából, természettudományokból és irodalomból is. A kanadai Brit Columbia Egyetem tanulmánya kimutatta, hogy azok a tanulók, akik valamilyen hangszeren tanulnak általános iskolában, és ezt folytatják középiskolai éveik alatt is, nem csak jobban teljesítenek a felsorolt tárgyakból,...

Tovább

A túlsúlyos tiniknél megnő a halláskárosodás kockázata

Azokat a serdülőket, akik túlsúllyal küzdenek, jobban fenyegeti a hallásromlás veszélye, mint normál tömegű kortársaikat. A fiatal férfiaknál és a dohányosoknál még magasabb a kockázat, mint a nőknél és a nem-dohányzók körében. Egy 2019-es amerikai tanulmány korábbi, 2007-2010 közötti egészségügyi statisztikai adatok (National Health and Nutrition Examination Survey: NHANES) eredményét vette...

Tovább

Az ének segít a cochleáris implantátumokkal rendelkező gyermekeken

Azok a gyerkőcök, akik énekelnek otthon, jobban érzékelték a zajt és a beszédet. Egy kutatás kimutatta, hogy a cochleáris implantátumokkal rendelkező gyerkőcök hallásán javít, ha gyakran énekelnek vagy játszanak valamilyen hangszeren. A tanulmány megbecsülte azt is, hogy a rendszeresen éneklő cochleáris implantátumokkal rendelkező gyermekek hogyan fejlődnek, az implantátummal nem rendelkező...

Tovább

Népbetegség a koreai serdülőknél a halláskárosodás

Mi okozhatja a tinik közel 20%-nál ezt kóros elváltozást? Cikkünkből kiderül! A koreai tinédzserek körülbelül 17%-ánál legalább enyhe halláscsökkentés mutatható ki. A vizsgálatban szereplő serdülőknél kimutattak beszédfrekvenciás halláskárosodást, magas frekvenciájú hallásvesztést vagy mindkettőt. A Koreában végzett tanulmányban összesen 2879 középiskolás serdülő vett részt, hallásukat...

Tovább

Egyszerre előny és hátrány: az autisták jobban hallanak, mint a legtöbben

Ha egy kerthelyiségben együtt kávézol autista barátoddal, biztos lehetsz benne, hogy sokkal több hangot észlel a környezetből, mint te. Hallja a távolból közeledő teherautó hangját, de még az áramvezeték zümmögését is a falban. Ez a sajátosság egy zajos környezetben túlterhelő lehet, mégis megvannak a maga pozitív oldalai, melyet egy brit tanulmány is igazol. Az elmúlt években egyre több kutatás...

Tovább

Az elhízott kamaszok nagyobb eséllyel lesznek hallássérültek

Egy amerikai tanulmány megállapítása szerint a túlsúlyos tiniknél nagyobb valószínűséggel alakul ki halláskárosodás, mint a normál testalkattal rendelkező serdülő társaik esetében. A fiatal fiúknál nagyobb a kimutatott halláskárosodás, mint az ifjú lányoknál. Ezen túlmenően, egy amerikai tanulmány kimutatta, hogy több elhízott serdülőnek van halláskárosodása, mint a normál súlyú társaiknak. A...

Tovább

Így segítheti a fehér zaj a tanulást

A fehér zaj nem csak a kisbabák számára hasznos segítőtárs, hanem azoknak az iskoláskorú gyerekeknek is, akik tanulási nehézségekkel küzdenek. A fehér zajról ismert, hogy elősegíti a kisbabák elalvását. Az ún. fehér zaj, mely egyenlő mennyiségben tartalmaz minden, emberi hallástartományba tartozó frekvenciát, nagyon hasonlít a porszívó, a ventilátor és hajszárító monoton, zúgó hangjához. A...

Tovább

Olvasási, írási nehézségekkel küzd a gyermeked? Lehet, hogy gond van a hallásával!

A gyermekkori, visszatérő fülfertőzéseknek súlyos következményei lehetnek. A fülfertőzések fájdalmasak, egyensúly- és hallásproblémákat okozhatnak, és ha rendszeresen kiújulnak, akár maradandó halláskárosodáshoz, illetve siketséghez vezethetnek. Az angol Coventry Egyetem ez irányú tanulmánya szerint az ismételt fülgyulladások az olvasási nehézség kockázatát is megnövelik. A vizsgálatban minden...

Tovább

A hallássérült gyerekeket több zaklatás éri

Egy amerikai tanulmány kimutatta, hogy a halláskárosult serdülőket kétszer annyi támadás éri az iskolában, mint egészséges társaikat. A fogyatékkal élő gyermekek, mint pl. a halláskárosultak, nagyobb számú támadástól szenvednek – állítja egy amerikai tanulmány. A halláskárosodásban szenvedő gyerekek 38,7%-át és a hallássérült serdülők 50%-át zaklatják egészséges társaik. A vizsgálatban a 7-11...

Tovább

Hogyan óvd meg gyermeked az uszodai fülgyulladástól?

Az óvodai, iskolai úszásoktatás az egyik leghasznosabb testmozgás, ám könnyen vezethet fülgyulladáshoz. Rosszul fertőtlenített vízben a baktériumok és egyéb kórokozók igen gyorsan terjednek. Ha a víz rendszeresen bekerül a gyermek hallójáratába, a felső, védő bőrréteg felázik, és könnyebben bejutnak a kórokozók a bőrbe. A fülgyulladásért leggyakrabban a Pseudomonas aeruginosa nevű baktérium...

Tovább

Hatékony tanulás a hangokkal?

Tanulás során sokkal jobban igénybe vesszük az egyes érzékszerveinket, mint a többit, és az alapján, hogy melyik ez az érzékszervünk, típusokba sorolhatók vagyunk. A legtöbben a vizuális típusba tartoznak, azaz az új dolgok elsajátításakor, és a korábban megszerzett tudás felidézésekor leginkább azokhoz az emlékeikhez nyúlnak, amelyek valamilyen kép formájában jeleníthetők meg, így általában mint...

Tovább

Hogyan befolyásolja a zaj a gyerekek tanulási képességét?

Mi a különbség a csendes és a zajos körülmények között tanuló gyerekek teljesítménye között? Több tanulmány is született ebben a témában, lássuk a legérdekesebbeket! A New York-i pályaudvarok közelében lévő óvodákban a gyerekek pszichomotoros készségei (a fizikai mozgások és a mentális tevékenység kapcsolatából eredő készségeik) szerényebbek voltak a csendesebb szomszédságban elhelyezkedő...

Tovább

A fejhallgatót használó ausztrálok majdnem fele halláscsökkenésre panaszkodik

Vannak olyan fiatalok, akik havonta átlagosan 88 órát hallgatnak zenét ilyen módon, őket érinti leginkább a probléma. 4185 ausztrál bevonásával végeztek egy felmérést, melyben a fejhallgatón keresztül zenét hallgatókat kérdezték az esetleges halláskárosodásukról. A válaszadók 41%-a tapasztal valamilyen mértékű hallásromlást, 20%-uk pedig már a beszédben is nehézségekről számolt be. A kutatók úgy...

Tovább

A fiatalkori hallásromlás egyenes út a demenciához?

A hangos zenehallgatással nem csak a hallásodnak árthatsz. Az Ohio Állami Egyetem egyik legújabb tanulmánya szerint azok a fiatalok, akik észre sem vehető, enyhe halláskárosodásban szenvednek, olyan extra terhelésnek teszik ki az agyukat, amely később szellemi hanyatláshoz vezethet. Még a legenyhébb halláscsökkenés is súlyos következményekkel járhat, ugyanis emiatt a fiataloknak olyan agyi...

Tovább

Gyakori a halláskárosodás a holland gyerekek körében

Egy tanulmány állítása szerint a 9-11 éves korosztály közel 8%-a hallássérült. A halláskárosodás gyakori jelenség a holland gyermekek körében A Hollandiában végzett tanulmányban a gyerkőcök többségének koruknak megfelelő volt a hallása, mindkét fül esetében 15 dB vagy annál kisebb hallási küszöbértékkel. Azonban az alanyok 7,8%-a, akiknél a vizsgálat során tesztelték a hallást, már kisebb...

Tovább

A hallás útján szerzett információkra emlékszünk a legkevésbé

Egy régi keleti mondás szerint: „amit hallunk, azt elfelejtjük, amit látunk, azt megjegyezzük”. Ez már tudományosan is bebizonyosodott. Az Iowa Egyetem egy korábbi tanulmánya állapította meg, hogy sokkal jobban emlékszünk olyan dolgokra, amiket láttunk vagy éreztünk, mint olyanokra, melyeket hallottunk. Jóllehet, ezt bizonyára sokan megtapasztaltuk már önmagunknál is. A kutatók úgy vélik, ennek...

Tovább

Amit minden gyereknek tudnia kell a hallásvédelemről

Ez az írás a gyerekeknek szól, hogyan ismerhetik fel a halláskárosító zajokat, és hogyan védhetik meg ezektől a hallásukat. Minden zaj, hang vagy zene károsíthatja a hallásodat, ha túl erős vagy túl sokáig vagy neki kitéve. Hogyan ismerheted fel azokat a zajokat, melyek veszélyesek a hallásodra? ha olyan zajos helyen vagy, ahol nem hallod, mit mond a melletted álló barátod, akkor az azt...

Tovább

Hogyan károsíthatják az okostelefonok a hallásunkat?

A világon minden negyedik ember használ okostelefont nap mint nap, és a számuk egyre csak növekszik. Ám ezeknek a készülékeknek is léteznek egészségre kockázatos hatásai. Többek között a hallásunk épségét is veszélyeztethetik. Több tanulmány is kimutatta a mobiltelefonok és okostelefonok hallásra gyakorolt kedvezőtlen hatását, mely elsősorban a mindennapos használatuknak köszönhető. Bár a fő...

Tovább

MP3-lejátszók: csavard le a hangerőt még idejében!

Az, aki hetente több mint 5 órát hallgatja nagy hangerővel az MP3-lejátszóját, néhány év alatt maradandó halláskárosodásra számíthat. A halláskárosodás kockázata attól függ, mekkora hangerőnek és mennyi ideig tesszük ki a füleinket. Csupán heti 5 órás zenehallgatás 89 dB feletti hangerővel már 5 év alatt tartós halláskárosodást eredményezhet. Kevesen tudják, hogy fülhallgatóval 85 dB-es hangerő...

Tovább

4 ok, amiért a fiatalok imádják a hangos zenét

A hangos zene károsítja a hallásunkat, és testi-lelki egészségünkre is komoly negatív hatással lehet. Sok ember, különösen a fiatalok mégis megőrülnek érte. Vajon miért? A szórakozóhelyeken akár 97 dB-es hangerővel is szólhat a zene, ám a legtöbb fiatalt ez egyáltalán nem zavarja, sőt minél hangosabb a zene, annál jobban élvezik. Egy 2017-es tanulmány szerint több oka is van a hangos zene iránti...

Tovább

Használható-e terápiás jelleggel az autisták esetében a fültok?

A füldugó.hu csapata decemberben öt darab fültokot ajándékozott a Mit tehetnék Érted? Autista Otthon Alapítványnak, hogy terápiás jelleggel alkalmazzák azokat. Ki is az a Mit tehetnék Érted? Autista Otthon Alapítvány? Civil szerveződés útján jött létre, érintett szülőkből, szakemberekből és magánszemélyekből. Az alapítvány munkatársainak legfőbb célja, hogy az autizmussal élő emberek...

Tovább

Csak óvatosan a lufidurrogtatással!

A gyerekzsúrok elmaradhatatlan kellékei a lufik, melyek eldurrogtatása a legviccesebb pillanatok közé tartozik. Ám ez a móka akár maradandó károsodást is okozhat. Az Alberta Egyetem kutatói egyik új tanulmányukban arra voltak kíváncsiak, hogy mekkora zajhatást kelt egy eldurrantott lufi, és meglepő felfedezésre jutottak. A hangereje ugyanis éppen olyan nagy, mintha csak egy lőfegyvert sütnének el...

Tovább

Koncentráció az osztályteremben

Egyre gyakrabban látni az iskolákban – nem hazánkban (a szerk.) – fültokot viselő gyermekeket. Nem olyan fülhallgatóra gondolunk, amellyel zenét hallgatnak, hanem speciális hallásvédő eszközre. A gyerekek jobban tudnak koncentrálni, ha nincs zavaró háttérzaj. A kutatások szerint, így javul a tanulmányi teljesítményük is. Amely iskolákban bevetik ezt a módszert, fantasztikus eredményeket mutatnak...

Tovább

Legjobb tanulóhelyek

Május és június bizony sok fiatalnak nem a szabadtéri programokról és a bulikról, hanem az érettségiről és a vizsgaidőszakról szól. Ráadásul azt mindannyian tudjuk, hogy jó időben sokkal nehezebb tanulni, mint télen, hisz már a kintről beszűrődő, egyre pezsgőbb élet zaja vagy a szomszéd grillpartiján nevetgélő vendégek hangja is mind-mind elterelhetik a tételeket lázasan magolók figyelmét. A...

Tovább

Miért vezethet a gyermekkori fülgyulladás később elhízáshoz?

A középfülgyulladás gyakori betegség a gyermekek körében. A tudósok régóta tudják, hogy a gyermekeknél a visszatérő fülgyulladások hallásromláshoz vezethetnek, mely zavart okozhat a beszédfejlődésben. Az elhízás és a fülgyulladás lehetséges kapcsolatára azonban csak az elmúlt években derült fény. Amerikai kutatók fedezték fel, hogy a krónikus fülgyulladás károsíthatja a középfülön áthaladó chorda...

Tovább

A tinédzserek hallása rosszabb egy koncert után

Újabb kutatások szerint a tinédzserek 72%-ánál tapasztalható halláscsökkenés egy hangos koncert után. Ez a hallásvesztés nem állandó, de a fokozott zajterhelés ismételt lehet. "Egyértelműen a fiataloknak kellene megérteniük, hogy egy koncert vagy...

Tovább

Fülsüketítő hangok

A kutatók állítása szerint a hangos zenének való kitettség egy rock koncerten gyakran vezethet átmeneti halláscsökkenéshez, főleg a tizenévesek számára. A House Research Institute kisebb tanulmánya számolt be arról, hogy a fiatalok 72%-a tapasztalt csökkent hallást egy...

Tovább

Nem gondolják veszélynek

A legtöbb felmérés szerint a szülők nagy része nem beszél tizenéves gyermekével a zaj okozta halláskárosodásról és az azt kiváltó kockázi tényezőkről. A tinédzser kori halláscsökkenés pedig egyre gyakoribb jelenség. A legtöbb...

Tovább

Természet adta kincs: az abszolút hallás

A tehetség nem tanulható, a képességek azonban fejleszthetők – olvassuk, halljuk megannyi, a talentumról és a különleges adottságokról szóló cikkben, műsorban. Igen ám, de mi a helyzet az abszolút hallással? Mennyiben örökletes és mennyiben tanulható ez a képesség? Mit jelent egyáltalán az, hogy valakinek abszolút hallása van, és milyen élettani (!) nehézségeket okozhat az abszolút hallás a...

Tovább

Színezd újra!

Szuperhősökkel dekorálja a fia hallókészülékét az anya - adta hírül a Bored Panda magazin. Sarah Ivermee, egy olyan brit édesanya, aki hallássérült, négyéves kisfiának és más, gyermekéhez hasonló kicsiknek is segít megszeretni a hallókészülékeiket. Egy barátnője, aki egy hallássérült kislányt nevel, panaszkodott neki, hogy a lánya utálja a hallókészülékét. Az anya egy hirtelen ötlettől vezérelve...

Tovább

Jogszabállyal óvnák a gyermekek hallását

A törvénymódosítási javaslat minden gyermekműsor szolgáltatójára vonatkozna. A szabály kötelezővé tenné a csöppségeknek szóló műsorok előzetes besorolását hangerősségi kategóriák szerint. A gyerekeket sújtó zajszennyezést korlátozó jogszabály megalkotását javasolja az Emberi Erőforrások Minisztériumának a Magyar Tudományos Akadémia Akusztikai Osztályközi Állandó Bizottsága és a Nemzetközi...

Tovább

Jelnyelvi szakkör diákoknak

Az országban iskolásoknak elsőként Pécsen indítottak jelelő szakkört. Pécsen 2014-ben indult egy egyedülálló program, a foglalkozás a Weisz Fanni Szakkör nevet kapta és általános iskolások jelnyelvi képzése volt a célja. A tanfolyam sikerén felbuzdulva 2015 őszén is folytatódik ez a kurzus. A tanfolyam kezdő és haladó szinten folyik. A foglalkozás 5-15 fős csoportokban zajlik a pécsi Apáczai...

Tovább

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák