Hogyan károsíthatják az okostelefonok a hallásunkat?

  • 26.11.2017
  • Jáksó Nóra

A világon minden negyedik ember használ okostelefont nap mint nap, és a számuk egyre csak növekszik. Ám ezeknek a készülékeknek is léteznek egészségre kockázatos hatásai. Többek között a hallásunk épségét is veszélyeztethetik.

Több tanulmány is kimutatta a mobiltelefonok és okostelefonok hallásra gyakorolt kedvezőtlen hatását, mely elsősorban a mindennapos használatuknak köszönhető. Bár a fő problémát a túlzott hangerő jelenti, a készülék által kibocsátott elektromágneses sugárzás sem veszélytelen. Számos vizsgálatban úgy találták, hogy az elektromágneses hullámok hatással vannak a hallás folyamatára, és azoknál, akik hosszú távon, rendszeresen használják a telefont, sokkal gyakoribb a halláscsökkenés, mint a mobiltelefont nem használók körében.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint világszerte egymilliárd fiatal hallását veszélyezteti a túl hangos zenehallgatás. A zsúfolt városi környezet is fokozza a problémát, a fülhallgatók ugyanis nem szűrik ki a zajokat, emiatt a fiatalok még hangosabbra állítják a hangerőt. A hanghullámok károsítják a hallószőröket, melyek a hangok agyba való továbbításáért felelősek, és ha ezek egyszer elhalnak, soha többé nem regenerálódnak. A nagy hangerő továbbá összehúzza a fülben található izmokat, ezért a hallócsontocskák mozgása is korlátozottá válik, következésképpen nem közvetítik a rezgést olyan hatékonyan, ami újabb okot jelent a hangosításra. Ez egy ördögi kör, aminek a fő vesztese a hallásunk lehet.

Az okostelefonoktól és mobiltelefonoktól senki nem szívesen válna meg, de szerencsére van néhány módszer a hallásunk megóvására. A szakértők szerint érdemes távol tartani a telefont a fejünktől, ennek érdekében kihangosítót vagy headsetet használni, a beszélgetés idejét csökkenteni, zenehallgatásnál pedig ügyelni a hangerőre, és zajszűrős fülhallgatót használni.

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák