Egyszerre előny és hátrány: az autisták jobban hallanak, mint a legtöbben

  • 17.07.2019
  • Jáksó Nóra

Ha egy kerthelyiségben együtt kávézol autista barátoddal, biztos lehetsz benne, hogy sokkal több hangot észlel a környezetből, mint te. Hallja a távolból közeledő teherautó hangját, de még az áramvezeték zümmögését is a falban. Ez a sajátosság egy zajos környezetben túlterhelő lehet, mégis megvannak a maga pozitív oldalai, melyet egy brit tanulmány is igazol.

Az elmúlt években egyre több kutatás világított rá, hogy az autizmusra jellemző túlérzékenység nem mindig jelent hátrányt, sőt. Több esetben bizonyítást nyert, hogy vizuális és hallási feladatvégzésben az autisták jobban teljesítenek nem-autista embertársaiknál. Sokkal több hibát szúrnak ki például videofelvételekben, és nagyobb valószínűséggel rendelkeznek az abszolút hallás képességével.

A kutatók szerint ennek az lehet a magyarázata, hogy az autista emberek jóval nagyobb érzékelési kapacitással rendelkeznek, mely azt jelenti, hogy egyszerre sokkal több információt tudnak feldolgozni. Bizonyos helyzetekben ez előnyös, másokban hátrányt jelent. Például amikor egy igen összetett feladatot kell elvégezni, amihez minél több információ szükséges, akkor ez egy nagyon hasznos képesség. Ám ha nem bonyolult a feladat, vagy csak egy egyszerű beszélgetésről van szó, akkor ez az extra kapacitás, mely minden érkező információt feldolgoz, megzavarja a beszélgetést, elvonhatja a figyelmet a feladatról, és kimerültséget okozhat a túl sok ingerfelvétel következtében.

Extra érzékelés pozitív megközelítésben

Sokan talán úgy gondolják, hogy az autista emberek fokozott ingerbefogadása egyfajta hiányosság, a tekintetben, hogy képtelenek kiszűrni a lényegtelen információkat a környezetből. A brit tanulmány szerzői szerint azonban mindezt extra érzékelési befogadóképességnek kell tekinteni, és a nemkívánatos figyelemelterelést úgy lehetne csökkenteni, ha ezt a plusz kapacitást olyan információkkal kötjük le, melyek nem zavarják meg a feladatvégzést. Például hasznos lehet az olvasás közbeni zenehallgatás. Ez az új megközelítés ellentmond annak a vélekedésnek, hogy az autista gyerekek számára az az ideális, ha le van egyszerűsítve az osztálytermi környezetük, és minél jobban ki vannak szűrve belőle a zavaró ingerek.

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák