Ugrás a tartalomra
Minden ami hallás

Soha többé nem hallhatjuk élőben a Vissza a jövőbe főcímdalát!

Trestyén Zsófia · · 1 perc olvasás

A dal előadója, Huey Lewis ugyanis bejelentette, hogy nem fog már énekelni.

Huey Lewis Menier-kórban szenved. A Menier-szindróma olyan belső fülbetegség, amely halláskárosodást is okoz.

Az idei év elején az amerikai énekes bejelentette, hogy betegsége miatt soha többé nem áll színpadra.

”Bár hallok, tehát nem vagyok süket teljesen, képes vagyok telefonon is kommunikálni másokkal – énekelni már nem tudok” – mondta. ”Nem hallom a zenét. Mindent meg tudok csinálni, de amit a legjobban szerettem, a zenélést, azt fel kell adnom.”

A Menier-kór egy belső fülbetegség, amely szédülést, fülzúgást (fülcsengést) és halláskárosodást okoz. Ez a betegség nem gyógyítható.

Huey Lewis, amerikai zenész, zeneszerző és színész, a Huey Lewis and the News zenekar énekese. Egyik legismertebb száma a Vissza a jövőbe című film betétdala, a The Power Of Love.

Kapcsolódó cikkek

Elaine Paige hallókészüléket használ

A híres angol énekes és színésznő már hallásjavítóra szorul, amiért munkáját teszi felelősség. A 70 éves Elaine Paige legismertebb színpadi szerepeit az Evitában, a Macskákban és a Sakkban alakította.

Celebek · 2019. július 7.

Világsztárok, akik fülcsengéstől szenvednek

Tudja, mi a közös Chris Martinban, Keanu Reevesben, Whoopi Goldbergben és Vincent Van Goghban? Azon túl, hogy mindenki által nagyra becsült művészekről van szó, mindnyájan tinnituszban szenvednek/szenvedtek.

Celebek · 2019. február 4.

Jelszerda Instagramon Weisz Fannival

Hazánk legismertebb hallássérült modellje saját közösségi oldalán indított el egy remek kezdeményezést. Mostantól minden hét közepén videóban mutat be tematikusan jelnyelvi kifejezéseket.

Celebek · 2018. szeptember 10.

Hallássérült influencer

Egy londoni fitneszblogger, Chessie King véleményvezér szerepét használva felszólal az álságos Instagram posztok ellen, valamint a hallásvédelem mellett.

Celebek · 2018. június 3.