Hallássérült kismamáknál nagyobb a koraszülés esélye

  • 12.03.2018
  • Jáksó Nóra

A halláscsökkenéssel élő várandós anyukáknál nagyobb a koraszülés valószínűsége, illetve hogy kisbabájuk alacsony születési súllyal jön világra.

Az egyesült államokbeli Walthamban található Brandeis Egyetem kutatói 2008 és 2011 közötti, közel 18 millió szülés adatait vizsgálták. A kutatók tanulmányukban úgy találták, hogy az ép hallású kismamákhoz képest a halláscsökkenéssel élő anyukáknál sokkal nagyobb volt a koraszülés és az alacsony születési súly valószínűsége.

A kutatók szerint több tényező együttes jelenléte lehet a magyarázat erre a megemelkedett kockázatra:

  • a halláscsökkenéssel élők körében gyakran előfordul más egészségi probléma is, melynek hátterében az állhat, hogy a hallásproblémák miatt kevésbé jól tájékozottak a médiában megjelenő egészségügyi felhívásokról, és emiatt szűkösebbek az egészségügyi ismereteik is.
  • az egészségügyben dolgozók csak elvétve részesülnek olyan képzésben, mely felkészítené őket arra, hogyan kommunikáljanak hatékonyan a hallássérült páciensekkel. Mindez az optimális ellátás kárára mehet.
  • a kutatók úgy találták, hogy a várandós kismamák kevésbé voltak elégedettek a szülés előtti egészségügyi ellátással, illetve a tájékoztatással.

Ezek a faktorok – biológiai tényezőkkel együttesen – járulhatnak hozzá a koraszülés és a kis születési súly fokozott rizikójához.

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák