A babákat a saját gügyögésük hallgatása segíti a beszédtanulásban

  • 03.11.2019
  • Jáksó Nóra

A babák beszéd- és nyelvi fejlődésében döntő fontosságú saját, beszédet utánzó gügyögésük hallása. Ezt állapította meg a Missouri Egyetem egyik korábbi tanulmánya.

A babákat szerfelett érdeklik a beszédszerű hangok, és a hallásuk révén - mely nélkülözhetetlen a megfelelő hangképzéshez – erősen motiváltak, hogy utánozzák ezeket a hangokat.

A babák életük első évében rengeteget tanulnak a hangokon keresztül. A másoktól való tanulás is fontos a beszédfejlődésükhöz, ám a hallás teszi lehetővé számukra, hogy felfedezzék saját hangadásukat, kiejtésüket, és ezáltal tanuljanak, fejlődjenek. Megfigyelhető, hogy a hallássérült babák sokkal kevesebbet gügyögnek, mint ép hallású kortársaik.

A Missouri Egyetem kutatói azt is megállapították, hogy a jelentősebb halláskárosodásban szenvedő csecsemők, akik hallásuk javítása érdekében cochleáris implantátumot kaptak, igen gyorsan, mindössze négy hónapon belül utolérték a hangok kiejtésében azt a szintet, mely az ép hallású csecsemőknél tapasztalható. A kutatók tanulmányukkal a korai hallásellenőrzés fontosságára, és a cochleáris implantátumok jelentőségére kívánták felhívni a figyelmet.

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák