Az anyai hangnak döntő szerepe van a gyerekek korai fejlődésében, és különösen nagy jelentőséggel bír az idő előtt született kisbabák számára.
Az erről szóló 2017-es vizsgálat 15 tanulmány eredményét foglalta össze, melyekbe összesen 512 koraszülött csecsemőt vontak be 2000 és 2015 között. A kisbabáknak anyjuk hangját hallva – akár élőben, akár felvételről – stabilabb lett az állapotuk, és kevesebb keringési és légzési problémával kellett megküzdeniük. Mindez életbevágóan fontos valamennyi koraszülött babának, különösen a nagyon alacsony születési súllyal világra jöttek számára. Minél előbb sikerül ugyanis stabilizálni a baba állapotát, annál hamarabb lehet megkezdeni az enterális (emésztőrendszeri) táplálást, ami elősegíti a baba súlygyarapodását.
A koraszülött kisbabák egészségére egyértelműen pozitívan hatott az, ha édesanyjuk beszélt vagy énekelt hozzájuk, és valószínűleg a vegetatív idegrendszer érését is kedvezően befolyásolta.
Bár a hosszú távú hatások értékelésére a vizsgálat nem nyújt elegendő bizonyítékot, az eredmények felhívják a figyelmet arra, milyen fontos szerepe van a vokális kommunikációnak a szülő és a koraszülött csecsemő között.
2014 © Minden, ami hallás Impresszum | Adatvédelem | Állásajánlat