A különféle hangok hallását sokan a mentális betegségekkel kötik össze. Ám ez nem mindig van így. Kevesen tudják, hogy a hangok és a látomások meglepően gyakori jelenségnek számítanak, különösen a gyerekek körében.
A fiatalok mintegy 8 százaléka saját bevallása szerint hallott hangokat gyermekkora valamely szakaszában, 75 százalékuknak pedig egyszeri emléke van arról, hogy része volt ilyen élményben. Mindezek alapján elmondható, hogy a gyerekek körében a hallási hallucináció éppoly gyakori, mint az asztma, vagy a diszlexia. Többféle okból jelentkezhetnek, például betegség, magas láz, műtét, trauma, stressz, zaklatás, magányosság, elhanyagoltság állhat a megjelenésük hátterében.
A hallási hallucinációk – a kutatások szerint – a legtöbb gyermek számára egyáltalán nem kellemetlenek, általában nem tartanak sokáig, és idővel a gyermek úgymond kinövi őket.
Ugyanakkor egyes gyerekeknél a hallucinációk évekig is eltarthatnak, és hosszú távon zavarodottságot és szorongást válthatnak ki.
A gyerekek képzelt hangokhoz való hozzáállását az is erősen befolyásolja, hogyan viszonyulnak a szülők ehhez a jelenséghez. Egyes gyerekek nem mernek szólni róla, mert attól tartanak, hogy a szülei nem hinnének neki, és csak aggódnának miatta. Ám ha a szülő elfogadóan és érdeklődően viselkedik, a gyermek is pozitívabban fogja látni a helyzetét, és úgy tekinthet a hallucinációkra, mint támogató „társakra”, melyek segíthetnek neki megbirkózni az élet egyéb nehézségeivel.
2014 © Minden, ami hallás Impresszum | Adatvédelem | Állásajánlat