Egy súlyos foglalkozási betegség: a vibroakusztikus-kór

  • 10.12.2017
  • Jáksó Nóra

A vibroakusztikus-kór egy olyan betegség, melyet az alacsony frekvenciájú zaj okoz, ám nem csupán a hallást károsítja, hanem az egész testre kiterjedő elváltozásokat eredményezhet.

Olyan dolgozóknál alakulhat ki, akik hosszú időn – több mint tíz éven – keresztül vannak kitéve alacsony frekvenciájú zajnak. A betegséget eddig repülőgép-technikusok, pilóták, légiutas-kísérők, éttermi dolgozók és lemezlovasok, azaz DJ-k körében figyelték meg. Alacsony frekvenciájú zajt bocsátanak ki például a nagyméretű motorok, a hajók, és a szellőzőberendezések.

A különös kórra elsőként portugál kutatók figyeltek fel. 1979-ben a Portugál Légierő üzemorvosi feladataival Dr. Castelo Brancót bízták meg, aki azóta számos tanulmányt publikált a betegséggel kapcsolatban. Az orvos az egyik látogatása során figyelt fel az egyik technikusra, aki céltalanul járkált, és úgy tűnt, mintha epilepsziás rohama lenne. Az orvos ennek hatására utánajárt, hogy vajon más dolgozónál is előfordult-e már epilepsziás roham. Megdöbbenésére minden tizedik technikusnál kimutattak epilepsziát, ami ahhoz képest kiemelkedően magas aránynak bizonyult, hogy a portugál lakosság körében csupán 0,2 százalékos az epilepszia előfordulása.

A betegség 3 stádiumát 1999-ben írták le portugál kutatók:

  • Enyhe jelek: viselkedésbeli és hangulati tünetek, gyakori légúti fertőzések
  • Mérsékelt tünetek: depresszió, agresszivitás, enyhe vagy közepesen súlyos halláskárosodás, ideget és eret egyaránt érintő rendellenességek, szívburok megvastagodás, szív- és érrendszeri struktúrák megvastagodása
  • Súlyos tünetek: infarktus, stroke, rosszindulatú daganatok, epilepszia, öngyilkosság

1987-ig számos technikuson végeztek el orvosi vizsgálatokat, akik mind önkéntesen vettek részt a programban. Az első beteg 1983-ban hunyt el, nála azonban nem sikerült boncolást végezni. Egy másik dolgozó, Felipe Pedro, aki szintén saját egészsége miatt aggódott, végakaratában meghagyta, hogy halála után Dr. Castelo Branco végezze el a boncolását. Felipe Pedro tíz éven át a Portugál Haditengerészetnél dolgozott hajógépészként, mielőtt 1959-ben a légierőhöz került.

1987-ben egy szeptemberi reggelen Felipe Pedro felhívta Dr. Brancót azzal, hogy nagyon beteg, és meg fog halni. Mire az orvos a kórházba ért, Pedro már elhunyt. Csupán 58 esztendős volt. Egy kisebb infarktus okozta szívtamponád (szívburokban felgyülemlő folyadék eredményezte szívösszenyomódás) okozta a halálát. A boncolás a szívburok és a szívkoszorúér megvastagodását mutatta ki, a szívén tizenegy korábbi kisebb infarktus jelét találták, valamint daganatos elváltozást a veséjében és az agyában.

Felipe Pedrónak hálával tartozik az orvostudomány, hiszen eredményei számos további kutatás alapjául szolgáltak, melyeket a zajnak kitett dolgozók körében végeztek el.

Az alacsonyfrekvenciás zaj világszerte számos dolgozó egészségét veszélyezteti. Korábbi kutatások szerint nagyjából öt százalékuknál alakulnak ki olyan súlyos tünetek, melyek meggátolják a munkavégzés folytatását. A legfőbb cél, hogy azoknál, akiken már enyhe, illetve mérsékelt tünetek jelentkeznek, meggátolják a betegség súlyosbodását. Megelőzésként fontos, hogy azok, akik szívburok megvastagodásban szenvednek, már eleve nem kerülhetnek olyan munkakörbe, ahol tartósan ki vannak téve alacsonyfrekvenciájú zajnak. Azoknak pedig, akik ilyen helyen dolgoznak, akár napi 8 órán át, regenerálódási szakaszokat kell beiktatni a munkaidejükbe, azaz olyan periódusokat, amikor nincsenek ilyen jellegű zajterhelt környezetben.

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Érdekességek

Infografikák