Halláskárosodás a ”tulipánok földjén”

  • 01.03.2018
  • Trestyén Zsófia

Tízből egy holland állampolgárnak rossz a hallása – egy felmérés szerint.

Több mint 14000 ember vett részt abban a felmérésben, mely a holland lakosság hallását vizsgálta. A kutatás arra világított rá, hogy a tesztelt alanyok 10%-a halláskárosodásban szenved.

A halláskárosultak több mint 40%-a használ panaszai enyhítésére hallókészüléket. A megkérdezettekből pedig minden harmadik személy mindkét fülében visel hallásjavító eszközt.

Minden tizedik holland halláskárosult

Az EuroTrak hollandiai vizsgálódásai során arra az eredményre jutott, hogy a holland emberek 10,1%-a valamilyen mértékű halláskárosodásban szenved. A felnőtteknél (18 év felettieknél) ez az arány 11,8%. Az eredmény nagyon hasonlít a többi európai országban, például Németországban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Svájcban elvégzett hasonló EuroTrak-felméréseken kapott százalékokhoz, melyek 11-12%-ot mutattak.

A 65-74 éves hollandok 18,4%-a halláskárosult, a 75 évesnél idősebbeknél ez az arány már 35% volt.

Tízből négyen hallókészüléket használnak

A felmérésből az is kiderült, hogy tíz hallássérültből négyen (vagyis 41,1%-uk) hallókészüléket használnak. A hallókészülék használok 74%-a mindkét fülében viseli ezt az eszközt.

A hallókészülék használók túlnyomó többsége elmondta, hogy elégedett azzal az eszközzel, amit visel, s hogy a hallókészülékek nagymértékben javították az életminőségüket. Minél több órát viseli valaki naponta, annál nagyobb volt az elégedettségük. Azok a dolgozók, akik a munkahelyükön is viselik a hallókészüléküket, azok 90%-a szerint ez az eszköz segíti őket a munkájukban.

Finanszírozás

A felmérésben szereplő összes hallókészülék használó 91%-a kapott valamilyen harmadik fél általi támogatást a hallásjavító eszközre. Ugyanakkor a hallókészüléket nem használok 61%-a nem tudott arról, hogy igénybe vehet valamilyen pénzvisszatérítést ezen eszköz megvásárlása esetén.

Hallásvizsgálat

A felmérésben résztvevők 27%-a elmondta, hogy az utóbbi öt évben részt vett hallásvizsgálaton. A legtöbb tesztet audiológusok végezték.

Forrás: hear-it.org

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Érdekességek

Infografikák