Hogyan segíti az étel „hangja” az evés kontrollálását?

  • 09.04.2017
  • Jáksó Nóra

A Brigham Young Egyetem és a Colorado Állami Egyetem kutatói a közelmúltban világítottak rá arra, milyen jelentőséggel bír étkezésünkben az ún. „ropogós hatás”.

A kutatók szerint, ha evés közben odafigyelünk azokra a hangokra, melyeket az étel elrágásával keltünk, akkor vélhetően jobban kontroll alatt tudjuk tartani a bevitt kalóriák számát. Egy ennivalót ugyanis nem csak az állaga, az íze, az illata és a formája jellemez, hanem az a hang is, melyet akkor hallunk, amikor elrágjuk, és ha erre fókuszálunk, az csökkentheti a fogyasztásunkat.

A kutatók kísérletükben azt a meglepő felfedezést tették, hogy minél nagyobb hanggal jár egy étel csócsálása, annál kevesebbet eszünk belőle. Ez nagymértékben segíthet, hogy kevesebbet együnk az olyan hizlaló ételekből, mint a csipsz, a ropogósra sült szalonna, a pirítós, a kekszek és a rántott falatok.

Ugyanakkor a kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy ez az értékes észlelés kiesik, ha az étel hangját hangos zene- vagy tévéhallgatással elnyomjuk. Ezért érdemes levenni a hangerőt, és ügyelni arra, hogy evés közben csak a rágcsálás hangjára koncentráljunk.

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák