Ha erős sikolyt vagy sikítást hallunk, szinte mindannyiunknak az az első reakciónk, hogy befogjuk a fülünket, de még ezzel együtt is előfordul, hogy szinte az egész testünk összerezzen a számunkra rendkívül kellemetlen zaj hallatán. Érdekes, hogy manapság már annyi olyan hang vesz minket körül, ami a sikolynál sokkal hangosabb, mégsem utáljuk őket, ezzel szemben, ha sikító embert hallunk, azonnal feláll még a hátunkon is a szőr. Hogy miért van ez így? Nos, a válaszokat az agyunkban kell keresni.
A sikoly már őseink idejében is a vészjelzés és a segítséghívás egy formája volt, például elődeink így adták hírül társaiknak, hogy vadállat közeleg, vagy hirtelen látóhatáron belülre került egy másik törzs harcosa. Ez nem egy tanult, hanem egy velünk született kommunikációs jelzésrendszer, mely nagyon régen összekapcsolódott agyunk félelemközpontjával is. Ha sikolyt hallunk, akkor agyunk rögtön tudja, hogy valahol valaki (talán éppen mi) bajban van, és beindítja védekező reakcióit, például adrenalint, glükózt, majd kortizolt termel, hogy segítsen testünknek legyőzni a leselkedő veszélyt.
Agyunkban tehát a sikoly szinte mindig negatív, félelmekkel teli érzelmeket vált ki, reakcióink pedig az agy válaszai ezekre a veszélyesnek tűnő szituációra. Persze nem mondhatnánk, hogy a fül befogása vagy a szem becsukása bármilyen veszélyt is megszüntetne, de agyunk még e nem túl hősi tettekkel is minket véd, hisz egy jól megtermett sikolyban észlelhető moduláció (hangerőváltozás) általában 30 és 150 Hertz között mozog (méghozzá meglehetősen rövid idő alatt), amely annyira kellemetlen az emberi fül számára, hogy bizony fülbefogás nélkül még a világból is kirohannánk, ha lenne rá lehetőségünk.
Forrás: hazipatika.hu, news.noinetcafe.hu
Egészség
Szabadidő
Sport
50+
Kisgyermekek
Tinik
Celebek
Hallásvédelem
Állatvilág
Érdekességek
2014 © Minden, ami hallás Impresszum | Adatvédelem | Állásajánlat
