Van a világűrnek hangja?

  • 12.06.2016
  • Czicze Andrea

Sokunkat foglalkoztat, hogy milyen hangja van az univerzumnak, ha van egyáltalán. Bizony nehéz elhinni, hogy a világűrben, amely megszámlálhatatlan születő és meghaló, egymással olykor összeütköző, sőt egybeolvadó galaxist, bolygót, csillagot és fekete lyukat foglal magában, csend uralkodna. Nos, hangok igenis léteznek a Földön kívül is, csak épp az univerzum hangjai merőben más mechanizmusok alapján jönnek létre, mint amelyek a bolygónk légkörében keletkeznek, és az emberi fül számára is hallhatóak.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne hallgathatnánk mégis bele abba, hogy mi is folyik odafent, hisz a NASA tudósai évek óta foglalkoznak azzal, hogy átalakítsák a kozmikus részecskék által létrehozott nyomokat a meglehetősen szűk tartományban halló emberi fül számára is érzékelhető hangokká, vagy másképpen fogalmazva, hogy átkonvertálják a kibocsátott elektromágneses rezgéseket hanghullámokká. Az örökké vibráló Nap esetében például ezt úgy érték el, hogy a Nap rezgéseit 40 ezerszeres sebességre gyorsították fel.

Az internetnek hála nem kell a NASA kutatóközpontjába elmenni ahhoz, hogy bárki meghallgathassa a kozmosz így életre keltett hangjait, íme egy videó arról, hogy milyen hangot adnak ki például a bolygók az emberi fül számára „lefordítva”:

Forrás: www.idokep.hu

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák