Ezért veszélyes, ha nem törődünk romló hallásunkkal!

  • 06.03.2016
  • Jáksó Nóra

Életünket már az enyhe halláscsökkenés is komolyan befolyásolhatja. Negatívan hat családi és társadalmi kapcsolatainkra, megnehezíti a kommunikációt, és rontja a munkahelyi teljesítményt. De testi épségünket is veszélyeztetheti megromlott hallásunk.

A halláscsökkenés hátterében sokféle tényező állhat, többek között öröklött hajlam, zajártalom, fertőzés, sérülés vagy gyógyszerhatások. A halk és magas hangok csökkent észlelése az első jelei annak, hogy valami nincsen rendben a hallásunkkal. Ha nem halljuk a telefonpartnerünket a vonal túlsó végén, a suttogást, egy étteremben a háttérzajt, vagy a gyermekek magas hangját, az azt jelenti, hogy hallásunk romlani kezdett. Akik figyelmen kívül hagyják hallásuk csökkenését, sokkal hajlamosabbak a depresszióra, a magányra, a stresszre, kevésbé éberek, s ezáltal a veszélyhelyzeteknek is jobban ki vannak téve. A stressz fokozódása pedig általános egészségi állapotunkra is veszélyes rizikófaktort jelent.

Hallókészülék segítségével a hallás akár 97 százalékban visszaadható, ennek ellenére a rászorulók többsége nem használja. Ennek több oka is van. Sokan nem is veszik észre, hogy megromlott a hallásuk, mások szégyellik, hogy hallókészülékre szorulnak, el akarják rejteni a problémájukat, de a modern hallókészülékek ismeretének hiánya is visszatartó erőt jelent. Fontos lenne, hogy azok, akiknek szüksége lenne hallókészülékre, de nem hordanak, felismerjék annak orvosi szükségességét. A mai hallókészülékek kisebbek, mint valaha, nem feltűnőek, könnyen használhatóak, és ha szakorvos állapítja meg a halláscsökkenést, akkor a készülék árának csak a töredékét kell nekünk kifizetni.

Hallókészülék nélkül egy csökkent hallású embernek nagy erőfeszítésébe telik, hogy megértse a beszédet, és nehezen tudja kitalálni, mit mond neki egy másik ember. Ez az erőlködés fokozott szellemi munkát kíván az agytól, ami nagyon kimerítő. Kezeletlen halláscsökkenéssel munkahelyi teljesítményünk jelentősen romolhat, és a nap végére bizony sokkal fáradtabb lesz az ember. Az agynak rossz hallás mellett nehezebb feldolgoznia a hangokat, és az extra megterhelés miatt zavart szenvedhet más testi folyamat is, mint például, hogyan járjunk biztonságosan. Már az enyhe halláscsökkenés is megháromszorozza az elesés kockázatát.

Idősebb korban még fontosabb a jó hallás, mivel a korral együtt amúgy is romlik memória, az információk feldolgozása, és a képesség, hogy zajos környezetben is odafigyeljünk mások beszédére. Ha ehhez még halláscsökkenés is járul, az gyorsíthatja a leépülés folyamatát.

Már az enyhe halláscsökkenés is megduplázhatja a demencia kockázatát, a súlyos halláskárosodással élőknél pedig már ötször nagyobb lehet a szellemi leépülés rizikója, amennyiben nem javítják hallókészülékkel a hallásukat. Egy 12 éven át tartó tanulmány során agyszkenneres vizsgálatban kimutatták, hogy a halláskárosodás felgyorsítja az agysorvadás folyamatát. Ha nem hallunk jól, és emiatt nem tudunk részt venni a beszélgetésekben, nem is megyünk szívesen emberek közé. Ez a társadalmi elszigeteltség szintén hozzájárul a szellemi hanyatláshoz.

Ötvenes, hatvanas éveikben járó embereknél – akik kétoldali nagyothallástól szenvedtek, és még soha nem viseltek hallókészüléket – kimutatták, hogy a hallókészülék használatával már két hét alatt látványosan javult a memóriájuk, jobban teljesítettek a figyelem teszteken és információfeldolgozásuk is sokkal gyorsabb volt.

A hallásromlás életünk minden területére kihat, nagymértékben rontja életminőségünket, megnehezíti a mindennapokat, növeli a balesetek rizikóját, csökkenti munkahelyi teljesítményünket, elszigetelhet barátainktól, és fokozza a szellemi leépülés kockázatát. Ne hagyjuk kezeletlenül, és testi-lelki egészségünk érdekében hívjuk segítségül a hallókészüléket.

A hallókészülék segíti az agyműködést, javítja a kognitív képességeket - a figyelmet, az érzékelést, az észlelést, az emlékezést, a gondolkodási funkciókat - és segít fiatalon tartani az agyunkat.

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák