Fiatalok oktatása a hallásvédelemre

  • 26.05.2014
  • Varga Zsófia

A 8 és 12 év közötti gyermekek, illetve a tinédzserek egyre inkább függetlenné kezdenek válni és sok időt töltenek felnőtt felügyelet nélkül. Egyre több dologban szeretnének saját döntéseket hozni, mint például a zene és a ruhák. A legfontosabb, hogy kialakuljon az egészséghez való saját hozzáállásuk. A szülőknek és más felnőtteknek is ösztönözniük kell a tinédzsereket, hogy ismerjék meg az egészséggel kapcsolatos szokásokat, melyek segítenek megtartani a hallás épségét egy életen át.

Ahogy szeretnénk, hogy gyermekünk használjon fényvédőt, biztonsági övet, viseljen bukósisakot, javasolhatjuk a hallásvédő eszközök használatát is túlzott zaj esetén. Íme néhány javaslat annak eléréséhez, hogy a fiatalok úgy használják a füldugókat és a fülvédőket, mint a többi védőfelszerelést.

Állítsunk fel egyértelmű szabályokat, ha fülvédőt kell viselni. Mondjuk el a gyermeknek, mit várunk tőle: viseljen füldugót zajos környezetben, akkor is, ha épp nem vagyunk vele. Például fűnyírásnál, motorozásnál. Itt az ideje a hallásvédelmi eszközök használatának.

Legyünk jó példaképek. Fűnyíró, lombfújó és más zajos eszközök használatakor viseljünk fülvédőt. Fontoljuk meg ugyanezt a sporteseményeknél, vidámparkoknál, játéktermeknél és más zajos helyeknél.

Tanítsuk meg a gyermeknek, hogy a túlzott zaj idővel könnyen vezethet zaj okozta halláskárosodáshoz.

Ismertessük meg vele a zajszinteket. Emeljük ki a különösen hangos zajokat, mint a sziréna, elhaladó tűzoltóautónál vagy mentőnél. Ha tudjuk, mérjük is meg a decibelértékeket egyes helyeken.

Ha gondoljuk, vásároljunk magunknak egy kis decibelmérőt valamelyik elektronikai áruházban, és vigyük magunkkal mindenhova. Vagy töltsünk decibelmérő alkalmazást telefonunkra. Meglepő eredményeket fogunk kapni közterületeken és éttermekben. Így a gyermekek jobban tudatában lesznek a túlzott zajoknak, megismerik azokat a helyeket, ahol indokolt lehet hallásvédők használata.

Végezzünk gyermekünkkel kutatást a zaj okozta halláskárosodásról. Ő és mi magunk is meg fogunk lepődni, hogy milyen sok hírességnek van már fülcsengése, vagyis tinnitusa a túlzott zajtól. Néhány rock és hip-hop zenésszel ösztönözhetjük gyermekünket, hogy biztonságos hangerőn és mennyiségben hallgasson zenét és használjon hallásvédő eszközöket. A Hearing Education and Awareness for Rockers vagy H.E.A.R. nevű honlap felhívja a zenészek és zenekedvelők figyelmét a hallással kapcsolatos tudnivalókra. Ha a barátok viccet csinálnának a füldugó használatából, nyugodtan mondhatja a gyermek: "(zenész neve) is jó oka van rá, hogy használja".

Vásároljunk gyermekünkkel együtt hallásvédő eszközöket. Beszéljük meg vele, hogy ő mit használna szívesebben, legyen észrevehető vagy láthatatlan. Ma már elég széles a füldugók és fültokok választéka a divatos, színes daraboktól egészen a diszkrét, alig láthatókig.

Válasszunk olyat, mely illik a gyermek napi tevékenységeihez. Vegyünk füldugót vagy fülvédőt, ha a gyermek sportol vagy zenekarban játszik. Speciális zenész füldugót is találunk a kínálatban, mellyel halkabban és tisztábban hallja a gyermek a zenét egy lágyabb szinten. Vannak olyan hallásvédő eszközök, melyek kifejezetten vadászathoz, lövész sportokhoz alkalmasak. Vásárolhatunk füldugókat gyógyszertárakban vagy akár online.

Ismerjünk meg minden lehetőséget és ezeket vitassuk meg gyermekünkkel.

Ha hallásvédelmi eszközök beszerzésére nincs lehetőségünk, egyéb módon is tudunk törődni a hallással. Kapcsoljuk le a hang forrását vagy menjünk tőle a lehető legtávolabb. Azáltal, hogy gyermekünket tanítjuk a hallásvédelemre, miért és hol van rá szüksége, képes lesz magától okosabb döntéseket hozni és megvédeni saját hallását a jövőben.

Forrás: Noisy Planet

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák