Jobban akar hallani? Egyen halat!

  • 04.09.2016
  • Czicze Andrea

Ha eddig leginkább a csirke- és disznóhús tette ki húsfogyasztása döntő részét, itt az ideje, hogy halételek is rendszeresen kerüljenek asztalára. Persze csak akkor, ha fontos önnek az, hogy idős korában is ugyanolyan jól halljon, mint most.

Egy amerikai orvosi szaklap (American Journal of Clinical Nutrition) néhány éve tette közzé annak az 1991 és 2009 közt tartó kutatásnak az eredményét, amelyet mintegy 65.000 nő bevonásával végeztek az Egyesült Államokban. A 18 évig tartó kutatásban részt vevő hölgyek rendszeresen (legalább heti kétszer) fogyasztottak halat, mellyel nemcsak az egészségükért tettek sokat, hanem mint kiderült, a hallásukért is, hisz a vizsgálatok kimutatták, hogy a halban gazdag táplálkozás 42%-kal csökkentette esélyüket az időskori hallásvesztés kialakulására, mely valljuk be, nem kevés. Hogyan lehetséges mindez? A válasz a halban található omega-3 zsírsavakban és vitaminokban rejlik.

Ahogy öregszünk, az érfalak egyre merevebbé válnak, és a vérkeringés is lelassul. Ez persze a fülre is hatással van, hisz az már köztudott, hogy a jó vérkeringés, valamint a fül belső szerveinek megfelelő vérellátása a hallás szempontjából is fontos. Ebben lehet segítségül hívni az omega-3 zsírsavakat, amelyek a kor előrehaladtával is képesek fenntartani a vér megfelelő áramlását és erek rugalmasságát az egész testben.

Omega-3 zsírsavakat több úton (pl. tejjel, tojással, dióval, mogyoróval) is be lehet vinni a szervezetbe, de a legtöbbet mégis a különböző tengeri halak (a lazac, a hering, a makréla, a szardella és a szardínia) tartalmazzák, ezért a szakemberek azt javasolják, hogy ebből igyekezzen mindenki többet fogyasztani.

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák