3 ok, amiért nem érdemes zenét hallgatni kocogás közben

  • 03.11.2019
  • Jáksó Nóra

A zene ritmusára való mozgás hatékonyabbá teszi a testedzést. Ez nem csak egy szubjektív érzés, több tanulmány is bizonyította, hogy a zene segít, hogy kitartóbbak legyünk testmozgás közben, jobb kedvre derít és a fáradtságérzetet is csökkenti. Nem véletlen, hogy egyre többen hallgatnak zenét fülhallgatón keresztül testmozgás közben, többek között a futók is. Ám a zenehallgatás kinti terepen megzavarhatja az edzést. Miért? Íme, 3 ok:

  • A zene kizárja a külvilágot. Ez az egyik előnye, és éppen ez teszi kockázatossá is, ha az utcán edzünk. Figyelmetlenné válunk a veszélyekre, előfordul, hogy még egy hangosan közeledő jármű hangját sem halljuk meg. Ha forgalmas helyen futunk, jobban tesszük, ha inkább a környezetünkre figyelünk, és nem a zenére.
  • Ha azért edzünk, mert időről időre versenyeken is részt veszünk, a zenehallgatás felkészülés közben visszavethet később a versenyen, ahol már nem segíti a zene a kitartást.
  • A város zaját hallgatni futás közben nem teszi kellemessé az edzést, nem csoda, ha inkább zenét szeretnénk hallgatni helyette. De vajon akkor is a zenét választjuk, ha a természetben edzünk, távol a város nyüzsgésétől? Ott nem fenyegetnek a járművek, nem balesetveszélyes a zenehallgatás. Ilyen körülmények között a zene nem a biztonságtól foszt meg, hanem a csendtől és a nyugalomtól. Mindennapjaink részévé vált a zaj és a különféle elektronikus kütyük. Ha végre kiszabadulunk a természetbe, érdemes átadni magunkat a csendnek, a természet hangjainak, és saját gondolatainknak. Ez az igazi stresszoldó!
Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák