Szellemi gyakorlat az agynak az egészséges fülekért

  • Varga Zsófia

Beszéljünk egy kicsit a fitness-ről! Na nem arról a fajtáról, amikor az nehéz, kínzó gyakorlatok után másnap a fájó izmoktól nem bírunk megmozdulni. Beszéljünk inkább a mentális edzésről, mely javítja az agy működését, megvédi a kognitív hanyatlástól, fitten és egészségesen tartja!

Az agy és a fül kapcsolata

A hallás folyamata nem a fülben, hanem az agyban játszódik le. Tény, hogy a hanghullámok a fülben lévő dobhártyát érintik, mely továbbítja az üzentet az agy felé, ahol a fül által érzékelt ingerek feldolgozásra kerülnek. Ez a leegyszerűsített leírása a két szerv kapcsolatának, de a lényeg alapvetően a hangtovábbítás feladatának ellátása.

Ahhoz, hogy egy vagy akár több beszédet megfelelően tudjunk feldolgozni, akár forgalmas, zajos környezetben is, az agynak kellően erősnek és ébernek kell lennie. Az agy életkorból vagy valamilyen betegségből adódóan sokszor nem tud lépést tartani a folyamatos beszéddel, ilyenkor képtelenek vagyunk figyelni, hallgatni és megérteni a beszédet.

Több tanulmány igazolta már az erős kapcsolatot az agy és a jó hallás között. Ebből a tényből következik, hogy a csökkent agyi funkciók pl. az idősebb embereknél, alapjai lehetnek a korral járó halláscsökkenésnek.

Az egyik tanulmány arra az eredményre jutott, hogy hiába egészséges a fül, ha az agy nem elég mozgékony, nem képes az ember megérteni a beszélgetést. Szóval a hallással kapcsolatos problémák forrása nem mindig kapcsolódik szorosan a hallószervekhez.

Az agy egy buliban

Társasági összejövetel sok más emberrel. Több beszélgetés zajlik egyszerre, az ember pedig szeretne részt venni benne, vagy lehetőleg mindegyiket meghallgatni. Egy ilyen zajjal teli környezet a tökéletes fülek számára is kihívást jelenthet, hát akkor még egy fáradtabb állapotban mekkora erőfeszítés összpontosítani a hangszórók mellett minden beszélgetőre figyelni. Bosszantó és egyben fárasztó is.

Egy a bostoni egyetemen készült tudományos tanulmány azt vizsgálta, hogyan irányítja az agy a hallás figyelmét, amikor több hangot hallunk egyszerre. A megállapítások rávilágítanak, hogy miért sokkal nehezebb több emberből egyre koncentrálni. A lényeg, hogy egy legyengített aggyal sokkal nehezebb lépést tartani a beszélőkkel. Szerencsére azonban, akiknek csökkenni kezdett a hallott beszéd feldolgozására irányuló képességük, azoknál az agy maximalizálja teljesítményét. Ezáltal az öregedés során egyre több szellemi gyakorlatra teszünk szert.

Agytorna

Ahogy a testnek is szüksége van rendszeres edzésre az egészség megőrzéséhez, úgy az agy is igényli a folyamatos erősítést. Erre több lehetőségünk is adódik.

Egy közös amerikai-svájci tanulmány eredményei szerint a számítógépes tesztek kihívást jelentenek az egyén képességei számára. Három héten át naponta elmejátékokat végeztek a vizsgálatokban résztvevő személyek. Az alanyok mentális képességei egyértelműen javultak a kutatás végére.

Egy másik számítógépes program átszervezi az idegpályákon alapuló új élményeket, növeli az agy képességeit, ennek köszönhetően élethosszig tartó tanulásra lesz képes.

A program hat gyakorlatból épül fel. Mindegyik megcélozza a halláson keresztüli érzékelést vagy az emlékezést, miközben erősíti a készségeket a további gyakorlatok segítségével. Ezek a feladatok serkentik az agyat, fitten és egészségesen tartják.

Persze más agyi fitness gyakorlatok is rendelkezésre állnak, csak egy kis kutatásra van szükség, hogy az ember megtalálja a számára legélvezhetőbbet.

Egy falat gondolat

Persze nem az igazi a program az egészséges táplálkozás nélkül. A gyors és lassú agy egyaránt különbséget tesz abban, hogy mit eszünk. Már kimutatott tény, hogy az egészséges táplálkozás javítja a gyerekek teljesítményét, de életkortól függetlenül jótékony hatással van az agyra is.

A helyes táplálkozás ABC-je magában foglalja azokat az energiaforrásokat, mint a teljes kiőrlésű gabonák, fehérjék, vitaminokban gazdag gyümölcsök. A legtöbb élelmiszerben található finomított cukor és telített zsír nem éppen az agy barátja, de a többi szervünkre sincs jótékony hatással.

Szóval szellemi tőkénk, az agy fellendítéséhez elengedhetetlen, hogy folyamatosan használjuk és tornáztassuk azt, emellett fontos az egészséges táplálkozás, mely szintén pozitív hatást gyakorol az agytekervények működésére.

Forrás: Healthy Hearing

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák