A hallásromlás akár a házasságunkat is romba döntheti?
Jáksó Nóra · · 2 perc olvasás
Sokféle probléma vezethet váláshoz egy párkapcsolatban, s bármily meglepő, bizony a rossz hallás is ezek közé sorolható.
Legalábbis ezt állapította meg a HearingDirect.com által vezetett érdekes tanulmány. A vizsgálatban több mint ezer, negyven év feletti résztvevő szerepelt, akik romló hallástól szenvedtek. Közülük minden harmadik elismerte, hogy a házasságában vitákat okoz, hogy nem hall megfelelően, 7 százalékukat pedig még a válással is megfenyegette a párja, amennyiben nem hajlandó hallásszakértővel megvizsgáltatni a hallását.
Hiába a konfliktusok, sajnos, a hallásproblémák ellenére sokan tagadják, hogy hallókészülékre lenne szükségük. Még a családtagok előtt is próbálnak úgy tenni, mintha semmi baj nem lenne a hallásukkal, annak ellenére, hogy a legtöbben szorongástól és az elszigetelődés érzésétől szenvednek.
Halláscsökkentést számos tényező okozhat: nagy zajnak való kitettség, hangos zene, hirtelen nyomásváltozás, hallójárat elzáródása, gyógyszerek, betegségek, és az öregedés is. Utóbbi az egyik fő oka a hallásromlás tagadásának, mert sokan úgy vélik, ez csak az idősek betegsége. Ezért inkább tettetik, hogy hallanak mindent. Talán hihetetlenül hangzik, de egyesek akár 15 évig is várnak, míg rászánják magukat egy hallásvizsgálatra!
Egy párkapcsolatban komoly vitákat és gondokat okozhat, ha párunk rosszul hall, de nem keres megoldást a problémájára. Lassacskán elmaradhatnak a beszélgetések, vagy csak kiabálva lehet kommunikálni, ami kimeríti mindkét felet, akadozott lesz a párbeszéd, mert a rosszul halló társunk mindig félreérti, amit mondunk, vagy folyton visszakérdez, a televízió hangereje is vitaforrássá válik, képtelenség lesz zajos szórakozóhelyre menni, s ráadásként a rosszul halló párunk fog megvádolni azzal, hogy mormogunk, és nem beszélünk tisztán és érthetően.
Egy nem tudományos alapokon nyugvó vizsgálat szerint azoknál a házasságoknál, ahol az egyik felet súlyos halláskárosodás gyötri, négyszer nagyobb lehet az esély a válásra, az átlagos válási statisztikák adataihoz képest.
Már csak ezért sem szabad lemondani a jó hallás lehetőségéről. Ha romlik a hallásunk, forduljunk szakemberhez, és megtapasztalhatjuk, hogy a hallókészülék micsoda elképesztő javulást fog eredményezni az életminőségünkben – és akár a házasságunkat is megmentheti.
Kapcsolódó cikkek
Sokkal korábban hanyatlik az elme a hallásromlás miatt, mint hittük
Már a hallásromlás legkorábbi szakaszában megkezdődhet a szellemi hanyatlás. A Columbia Egyetem Vagelos Orvosi és Sebészeti Főiskola kutatóinak új tanulmánya rávilágít, hogy már akkor elkezdődhet elménk leépülése, mikor a hallásunk még teljesen normálisnak tűnik.
Érdekességek · 2021. január 6.
Ilyen kis idő kell az agynak egy ismerős zene felismeréséhez
Az agyunknak mindössze 100-300 ezredmásodpercre van szüksége ahhoz, hogy felismerjen egy ismerős dallamot. A University College London új tanulmánya bizonyítja, hogy az elménk milyen mélyen megőrzi kedvenc dalainkat.
Érdekességek · 2021. január 6.
Hallási hallucináció: nem mindig jelez betegséget
A hangok hallása legtöbbször nem utal skizofréniára, mégis sokszor tévesen ezt a diagnózist állítják fel.
Érdekességek · 2020. november 6.
Hány hangot tudunk hallani egyszerre?
Bár a hallásunk korántsem olyan éles, mint egyes állatfajoké, agyunk lehetővé teszi, hogy sokkal több hangot azonosítsunk be, mint bármely más faj. De vajon hány hangot tudunk egyszerre meghallani?
Érdekességek · 2020. szeptember 1.