Sokkal korábban hanyatlik az elme a hallásromlás miatt, mint hittük

  • 06.01.2021
  • Jáksó Nóra

Már a hallásromlás legkorábbi szakaszában megkezdődhet a szellemi hanyatlás.

A Columbia Egyetem Vagelos Orvosi és Sebészeti Főiskola kutatóinak új tanulmánya rávilágít, hogy már akkor elkezdődhet elménk leépülése, mikor a hallásunk még teljesen normálisnak tűnik.

Korábbi tanulmányok többször is rámutattak a halláscsökkenés és a szellemi leépülés összefüggéseire, ám ezek csak olyan halláscsökkenéssel élőket vizsgáltak, akiknél a hallásprobléma már diagnosztizálva volt, azaz 25 dB-nél kisebb erejű hangokat nem voltak képesek meghallani. Ez nagyjából az emberi suttogás hangerejének felel meg, és ez a határa az enyhe hallásromlásnak is. Régebben úgy gondolták, hogy a rossz hallással kapcsolatos kognitív hanyatlás addig nem indul el, míg a hallásromlás ezt a szintet nem éri el. Ám úgy tűnik, a probléma már sokkal korábban elkezdődik.

A 6451, átlagosan 59 éves résztvevő hallás és kognitív vizsgálatánál megállapították, hogy minden 10 dB-es halláscsökkenés jelentősen csökkentette a szellemi képességet, és már csupán 10 dB-es hallásromlásnál megkezdődött a szellemi leépülés folyamata.

A legtöbb ember úgy gondolja, a hallásromlás nem befolyásolja az életét, és nyugodtan folytathat mindent úgy, mintha ép lenne a hallása. Ám sajnos a halláscsökkenés ennél sokkal súlyosabb probléma, ami társadalmi elszigeteltséghez, depresszióhoz, demenciához vezethet. Ezért nem tanácsos kezeletlenül hagyni. Az Egyesült Államokban például a halláskárosodott felnőtteknek csupán 14 százaléka visel hallókészüléket, ami nagyon alacsony szám.

Az nem tisztázott továbbra sem, hogy maga a hallásromlás okozza-e a közvetlenül a kognitív hanyatlást. De lehetséges, hogy mivel a rosszul hallók kevésbé tudnak serkentő hatású kommunikációnak részesei lenni, hosszú évek alatt ez károsan hat az elme működésére. Ha ez a helyzet, akkor a kutatók feltevése szerint a demenciás esetek számát több mint 9 százalékkal lehetne csökkenteni a hallásromlás megfelelő kezelésével, illetve megelőzésével.

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák