Miért nem szeretjük a saját hangunkat?

Ha felvételről halljuk vissza a hangunkat, megdöbbenünk, hogy milyen ismeretlenül cseng. Legtöbbünknek egyáltalán nem nyeri el a tetszését a saját orgánuma. Pedig bele kell törődnünk: az a hang, ami a felvételről szól, pontosan az, ahogyan mások hallanak bennünket.

Az ok, amiért úgy érezzük, hogy a visszahallgatott és a belülről észlelt hangunk között eltérés van, a hallócsontocskákban keresendő.

A középfülben található 3 hallócsontocska – a kalapács, üllő és kengyel – felelősek azért, hogy másként halljuk önmagunkat, mint ahogyan mások hallanak. Ezek a csontocskák közvetítik a hanghullámokat a belső fül felé a csigába, mely a mechanikai rezgéseket idegi impulzusokká alakítva továbbítja a hallás útján szerzett információkat az agyba.

Mikor beszélünk, a hallócsontocskák jobban rezegnek, és mivel a szánk közel van a fülünkhöz, és „belülről” is halljuk a hangunkat, ezért önmagunkat is mindig hangosabban és mélyebben halljuk. Felvételről viszont egy magasabb hangot hallunk vissza annál, mint amit beszéd közben hallunk. Ezért nem tetszik nekünk, hiszen nem olyan, mint amilyennek gondoltuk, mint amit megszoktunk, és szinte egy idegen hangnak tűnik.