Tízből kettő koreai diáknak hallási problémái vannak

  • 01.10.2017
  • Trestyén Zsófia

A halláskárosodás gyakori jelenség a koreai középiskolás tanulók körében.

Egy koreai diákok körében végzett tanulmány azt állítja, hogy a 7. osztályos hallgatók 12,7%-a és a 10. osztályosok 10,4%-a tartozik az Egészségügyi Világszervezet által definiált ”halláskárosulást kategóriába”. A magas frekvenciák esetén a hetedik osztályosok 17,9%-a és a 10. osztályosok 16,5%-a tartozik a zaj okozta halláskárosodás kategóriájába.

A vizsgálatot 3.013 koreai középiskolás bevonásával végezték.

A 2010-ben végzett felmérések csak az általános és középiskolás diákok 5,4%-át észleltek valamilyen hallással kapcsolatos rendellenességet. Az ugyanebben az évben végzett iskolai vizsgálatoknál még ennél is alacsonyabb eredmény jött ki (0,47%), ami azt jelzi, hogy az intézményi hallástesztek mutatói messze elmaradnak a tényleges számoktól.

A 2016 februárjától 2017 februárjáig végzett vizsgálat 63 ENT (fül, orr, torok) specialista készítette, akik közvetlen vizsgálatokat végeztek, és a professzionális audiológusokat is bevontak, akik hét különböző frekvencián tesztelték a nebulók hallását (500-tól 8000Hz-ig).

A tanulmány készítése során hordozható hangszigetelt berendezéseket és ellenőrzött hallásvizsgáló készülékeket is bevetettek, amelyek az iskolai vizsgákon természetesen nem voltak jelen.

"A halláskárosodás befolyásolhatja a diákok tanulmányi teljesítményét, és akadályozhatja a kommunikációt a későbbi társadalmi életben, valamint jövőbeli a munkahelyükön" - mondta Oh Seung-ha, a Szöuli Egyetem professzor, az ENT Hallás-megóvásáért felelős projekt elnöke.

"A probléma elhanyagolása a társadalomra is költségeket ró, ennek becsült értéke: 63,6 millió amerikai dollár."

A tanulmányt a Korea Biomedical Review adta ki.

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák