A korral járó halláscsökkenést az orvostudomány presbycusis-nak nevezi, mely elég elterjedt, 60 év felett háromból egy ember tapasztalja, a 85 évnél idősebbeknek pedig a fele. A tanulmányok statisztikái nem hagynak kétséget afelől, hogy a halláscsökkenés gyakorisága magasabb, mint eredetileg gondolták, és sajnos nem csupán az idősebbeknél jelentkezik.
Akik naivan azt hiszik, hogy a hallásvesztés jelensége csak az idős emberekre korlátozódik, figyeljenek. A Baltimore-ban található John Hopkins Kórház orvosai mást tapasztaltak.
Az értékelés adatait egy országos felmérésre alapozzák, melyben több, mint 5000 20 és 69 év közötti személy hallását vizsgálták 5 éves periódusban. A kutatók arra jutottak, hogy sokkal többen szenvednek halláskárosodástól, mint azt bárki is gondolta volna, ami pedig külön meglepetést okozott, hogy rengeteg köztük a fiatal.
A halláskárosodás kialakulása ma már sokkal jellemzőbb a 20-30 éveseknél. A halláscsökkenés elterjedtségére vonatkozó becslések nem teljesen megbízhatók, de a sejtések szerint az Egyesült Államokban mintegy 23-31 millió embert érint a probléma. A John Hopkins Kórház orvosai szerint inkább 55 millióról kell beszélni, melybe beletartoznak azok, akik egyik vagy mindkét fülüknél tapasztaltak hallásvesztést.
A tanulmány megállapította: a halláskárosodás elterjedt az időseknél, de emellett azt is felfedezték, hogy a hallászavarral élők 8,5%-a a húszas éveiben jár, 17% pedig a harmincasok közül kerül ki.
A tanulmány szerint bizonyos embercsoportok tagjai nagyobb valószínűséggel szenvednek halláskárosodást, mint mások. Ennek oka egyelőre ismeretlen. Például a férfiaknál nagyobb a valószínűsége, mint a nőknél. Továbbá a dohányzás, a szív- és érrendszeri zavarok, valamint a zajnak való kitettség is vezethet halláskárosodáshoz.
A kor nem sokat számít. Ahogy öregszünk, a halláskárosodás fokozatosan jelenik meg, kezdve a belső fültől. A szőrsejtek alakítják a hanghullámokat idegi impulzussá, de az öregedéssel a sejtek gyengülnek, nem képesek teljes mértékben ellátni feladatukat.
Sajnos keveset tehetünk a korral járó hallásvesztés ellen, de a hallókészülékeknek és egyéb hallást segítő technológiáknak hála felerősíthetőek a hangok.
Na de mi a helyzet a 20-30 éves korosztályokkal, akiknél ezek a szőrsejtek még teljesen épek, egészségesek? Mégis jelentkezik a halláskárosodás. A tanulmány szerzői több kockázati tényezőt is azonosítottak, melyek minden korosztálynál hatással vannak a hallószervekre. Ide tartozik a hangos zene és egyéb környezeti zajok, azonban vannak okok, melyek megelőzhetőek vagy gyógyszerrel kezelhetőek:
A dohányzásról leszokhatunk, a zajterhelés is csökkenthető stb., szóval lássuk be, sokat tehetünk végül is magunkért.
Ahogy öregszünk, talán elkerülhetetlen a halláskárosodás, de fiatalon még sokat tehetünk ellene. Ehhez azonban tudatában kell lenni a kockázatoknak és a veszélyeknek. A kutatók szerint a halláskárosodás akár járványszerű méreteket is ölthet idővel.
A tanulmány eredményei arra utalnak, hogy a megelőzés, a kockázati tényezők csökkentése, és a rendszeres szűrés már fiatal felnőttként el kell kezdeni.
Forrás: Healthy Hearing
2014 © Minden, ami hallás Impresszum | Adatvédelem | Állásajánlat