A dohányzás növeli a halláskárosodás kockázatát

  • 16.03.2015
  • Trestyén Zsófia

Újabb tanulmány született arról, hogy a dohányzásról való leszokás, vagy a dohányzás mértékének visszafogása segít csökkenteni a halláskárosodás kockázatát.

A dohányosok és a passzív dohányosok nagyobb valószínűséggel vesztik el a hallásukat, mint a nemdohányzó embertársaik – derül ki egy manchesteri tanulmányból.

Jelenleg a dohányzóknak 15,1%-kal magasabb az esélye a hallásuk elvesztésére, mint a nemdohányzóknak – olvasható a Manchesteri Egyetem kutatásában. A passzív dohányzás 28%-kal úgyszintén növeli a későbbi halláscsökkenés valószínűségét. A tanulmány szerint az ex-dohányosok viszont csökkenthetik a kockázatát annak, hogy meg fognak süketülni, úgy, hogyha leszoknak káros szenvedélyükről és helyette egészséges életmódra térnek át.

A kutatók 164.770 40 és 69 éves kor közötti angliai felnőttet vizsgáltak meg, akik hallásvizsgálaton vettek részt 2007 és 2010 között, amikor is csatlakoztak a UK Biobankhoz, egy országos projekt keretében, amelynek az egészség javítás a célja.

Dr. Piers Dawes, az emberi kommunikáció központjának és a Manchester Egyetem süketséggel foglalkozó kutatásának vezetője, azt mondta: "Mivel az Egyesült Királyság lakosságának körülbelül 20%-a dohányzik, néhány országban pedig akár a 60%-ot is eléri a dohányosok száma, így a hallás elvesztéséért – világviszonylatban is – jelentős mértékben okolható a cigarettázás.

"Arra az eredményre jutottunk, hogy aki heti több csomag cigarettát elszív, és hosszabb ideig folyamatosan dohányzik, annál nagyobb valószínűséggel okoz ez a káros szenvedély halláskárosodást."

A dohányzás és a halláskárosodás kapcsolata még nem tisztázott, de sok dohányos gyakran szívbeteg is lesz.

Dr. Dawes hozzátette: "Nem vagyunk biztosak benne, ha a dohányfüstben található méreganyagok befolyásolják a hallást közvetlenül, vagy hogy a dohányzással összefüggő szív- és érrendszeri betegségek okozta microvasculáris változások azok, amelyek negatívan kihatnak a hallásra, vagy esetleg mindkettő együttesen."

Fokozott a kockázat a passzív dohányosok között is – elképzelhető, hogy a dohányosoknál is magasabb a rizikó ebben a szegmensben – a kutatásban az állandó dohányosok eredményeit a nemdohányzókéval és passzív dohányosokéval egyaránt összevetették, a passzív dohányosokét pedig a csak a nemdohányzókéval hasonlították össze.

Azt ki lehet jelenteni, hogy nem szabad alábecsülni az összefüggést a dohányzás és a halláskárosodás között – mondják a kutatók.

Dr. Ralph Holme, hallás elvesztésével foglalkozó kutatás vezetője, azt mondta: "A halláskárosodás 10 millió embert érint az Egyesült Királyságban, és a népesség elöregedése miatt valószínűsíthető, hogy ez egy jelentős közegészségügyi probléma lesz a jövőben.

"A halláskárosodásra gyakran úgy gondolnak az emberek, mint az öregedés egy elkerülhetetlen következményére, de ahogy a közétett kutatás is mutatja, nem mindig ilyen egyszerű a helyzet. A dohányzásról való leszokás és, ha az ember odafigyel, védi a fülét a hangos zajoktól, akkor már csupán ezzel a két lépéssel is sokat tesz a későbbi halláskárosodás megelőzése érdekében."

Forrás: News Medical

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák