A Meniere kór megértése
Varga Zsófia · · 2 perc olvasás
A legtöbbünkkel már előfordult, hogy hirtelen felállva elszédült kicsit vagy egy túl hangos rendezvény után csengett a füle. És bizonyára sokan tapasztaltuk már megfázás vagy felső légúti fertőzés eredményeként a füldugulást. Ha ez a három tünet egyszerre van jelen, előfordulhat, hogy Meniere betegséggel van dolgunk, mely egy a hallást és az egyensúlyt érintő belső fül rendellenesség.
2010-ben a National Institute on Deafness and Other Communication Disorders (NIDCD) kutatott a témában, becsléseik szerint az Egyesült Államokban 615.000 ember szenved Meniere szindrómától, és évente 45.000 újabb esetet diagnosztizálnak. Ez a krónikus betegség általában a 40 és 60 év közöttieket érinti, de bármely életkorban megjelenhet.
Az egészségügyi szakemberek szerint a Meniere szindrómával megjelenő egyensúlyzavarokat a belső fülben lévő folyadék okozza. Bizonyos tényezők hatással lehetnek az egyensúlyra, mint a migrén, fejsérülés, vírusos fertőzések és a nem megfelelő hallójárat működés. Egyesek úgy vélik, ebben az öröklődésnek is szerepe lehet.
A Meniere kór rengeteg kellemetlenség okozója, ráadásul a mindennapi tevékenységekre is hatással van. Tartós szédülést eredményezhet, romlik a hallás, gyakran tapasztalható hányinger és hányás. Amellett, hogy a hallásvesztés maradandó, a betegek gyakran szenvednek erős hányingertől a szédülés miatt, valamint kialakulhat depresszió, szorongás.
Ha már tapasztaltuk az említett tünetek valamelyikét rendszeresen, ideje ellátogatunk háziorvosunkhoz, hogy kizárhassuk más súlyosabb betegségek lehetőségét, mint a szívbetegségek vagy a magas vérnyomás. Ha az orvos Meniere betegségre gyanakszik, valószínűleg beutal minket egy fül orr gégészhez a végleges diagnózisért.
A Meniere kór diagnosztizálásához a következőknek kell teljesülniük:
- Két, 20 percnél tartósabb szédülés
- Halláscsökkenés az egyik fülnél
- Fülzúgás vagy füldugulás érzet
- Más egészségügyi problémák kizárása vizsgálat által
Bár nincs ismert gyógymód a Meniere betegségre, az orvos tud ajánlani módszert, mellyel csökkenthetőek a tünetek. Írhat fel gyógyszert a mozgáskoordinációs zavarokra és a hányingerre, valamint előírhat hosszútávú gyógyszeres kezelést a belső fül folyadékmennyiségének csökkentésére. Néhány érintettnek a hallókészülék viselése sokat segíthet, illetve terápiákkal lehet javítani az egyensúlyzavart. Súlyos esetekben a szédülést műtéti úton kezelik.
Ha már diagnosztizálták a Meniere-kórt, tudunk lépéseket tenni a tünetek enyhítésére. Együnk rendszeresen, vigyázzunk a sóbevitellel, találjuk meg a módját, hogy minimalizáljuk a stresszt az életünkben, kerüljük a koffeint, szokjunk le a dohányzásról.
Forrás: Healthy Hearing
Kapcsolódó cikkek
Melyik életkorban a legjobb a hallásunk?
A hallásunk szinte állandóan változik és alkalmazkodik életünk során. De vajon mikor a legélesebb? A hallásunk már a születésünktől kezdve elkezdhet romlani. Azért ijedtségre semmi ok, mert ha védjük, akkor ez a folyamat nagyon lassú és észrevehetetlen lehet.
Egészség · 2020. november 6.
A zajos lakókörnyezet jelentősen fokozhatja a stroke súlyosságát
Az erős környezeti zajterhelés nagyban növelheti az isémiás stroke súlyosságát. A spanyolországi Hospital del Mar Medical Research Institute (IMIM) kutatóintézet orvosai csaknem 3000 kórházi páciens adatait vizsgálták.
Egészség · 2020. október 4.
Okozhat a halláscsökkenés egyensúlyproblémákat?
Fülünk nem csupán a halló-, hanem az egyensúlyozó szervünk is, ezért ha szédelgünk, akkor lehet, hogy a fülünkben kell keresni a probléma forrását.
Egészség · 2020. április 6.
10 tipp, hogyan óvd a hangod
Nem csak az énekeseknek és színészeknek kell vigyázni a hangjukra, mindenkinek érdemes.
Egészség · 2020. március 2.