Fülünkre is ráfér télen a gondoskodás

  • Bordohányi Alexandra

A tél beköszöntével sokkal több figyelmet kell szentelnünk egészségünk megőrzésére, ha nem szeretnénk az ünnepeket lázasan, nyakig betakarózva tölteni. Szerencsére a vitaminpótlásra, a helyes étkezésre és a réteges öltözködésre egyre többen odafigyelnek, ám kevesen törődnek azzal, hogyan óvhatják fülüket, hallásukat a téli nagy hidegben.

Elő a sapkát, sálat!

Egyértelműnek tűnhet, hogy a hideg elérkeztével a téli kiegészítőket is előkotorjuk a szekrény mélyéről, és nem indulunk útnak fedetlen fővel, ám sokan ezt csak akkor teszik meg, ha már az első hó is lehullott. Ugyan fedetlen fülünk nincs közvetlenül kitéve a hideg miatti megfázásnak, egyéb betegségeket könnyebben elkaphatunk ily módon, melyek már járhatnak fülfájással, vagy akár középfülgyulladással is. Egy mandulagyulladás vagy arcüreggyulladás könnyedén megfertőzi a hallószervünket is, melyet aztán erős fájdalom, gennyesedés, fülcsengés, fülpattogás is követ, rosszabb esetben pedig a dobhártya is átszakadhat. Ezért ha elindulunk a hidegbe, mindig gondoskodjunk a megfelelő öltözetről, a reggeli hajmosást pedig felejtsük el jövő nyárig, hiszen vizes fejjel könnyen ráfázunk.

Természetes módon is enyhíthetünk a fülfájáson

A téli allergia, a mandulagyulladás és sok vírusos megbetegedés járhat együtt fülzúgással, fülfájással. Ilyen esetekben többnyire nem tud távozni az orr- illetve az arcüregből a váladék, mely a középfülbe jutva gyulladást okozhat. Ilyen esetben feltétlenül menjünk el egy fül-orr gégészhez, hiszen az esetek többségében át kell öblíteni a hallójáratot, ki kell tisztítani a váladékot. Kiegészítő vagy megelőző otthoni kezelésként alkalmazhatunk kamillás gőzölést, illetve borogathatjuk a fülünket langyos kamillateával is. Utóbbi esetben ügyeljünk arra, hogy ne nyomjuk bele a fülbe túlzottan a vattát, és néhány perc elteltével távolítsuk is el onnan. Ugyanilyen hatékony megoldás lehet a herbáriákban kapható körömvirágos ecsetelő, illetve a házi körömvirág krém is.

Télen se feledkezzünk meg a rendszeres fültisztításról!

A fület érintő gyulladásos betegségek többsége azért alakul ki, mert a fülben felgyülemlik a váladék, amely nem tud szabadon távozni, ha a hallójárat nincs megfelelően kitisztítva. A fültisztító pálcák használata még mindig kerülendő az orvosok szerint, illetve bármiféle olyan módszer alkalmazása, mellyel túl mélyre nyúlhatunk a hallójáratban, és amellyel felsérthetjük a dobhártyát. A fül tisztítására megfelelő eszköz a fülgyertya, de könnyedén megelőzhetjük a lerakódást, ha minden fürdés során langyos szappanos vízzel kimossuk a hallójáratot, illetve ha alkalmanként kamillateás, körömvirágos gőzölést alkalmazunk.

Nem kell lemondanunk a zenehallgatásról sem

Ugyan a fülhallgatók használata még mindig vitatott, ha betartjuk a 60/60-as szabályt – nem hallgatunk 60 percnél tovább egy huzamban zenét fülhallgatóval, és a készüléken nem állítjuk 60%-nál magasabbra a hangerőt – nem kell aggódnunk hallásunk épségégéért. Inkább az okozhatja a nehézséget, hogy a réteges ruházattal és a sapkaviseléssel hogyan egyeztessük össze a fülhallgatóhordást. Jó hír a zenekedvelőknek, hogy egyszerre tarthatják melegen a füleiket, és élvezhetik kedvenc akkordjaikat, ha befizetnek egy bluetoothos fülmelegítőre. A készülék akkumulátorral működik, nem kell a vezetékkel bajlódni, és ha teljesen feltöltjük, nyolc órán át képes zenét lejátszani. Az abszolút téli slágertermék.

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák