5 különleges technológia, ami miatt a jövő csendesebb lehet

  • 01.12.2019
  • Jáksó Nóra

A forgalmas utak mentén élők számára a csend ismeretlen fogalom, de talán a nem is túl távoli jövőben jelentősen csökkenhet a zajszennyezés.

1. Elektromos autók

Az elektromos autók zajszintje jóval alatta marad napjaink motoros járműveinek, mivel szinte nesztelenül suhannak az utakon. Ám ez egyúttal veszélyes is lehet, hiszen a gyalogosok – főleg a gyerekek, valamint a hallássérültek – figyelmét könnyen elkerülhetik. Ezért a biztonság kedvéért, mégsem lesznek teljesen hangtalanok, a gyártókat kötelezni fogják arra, hogy figyelmeztető hanghatást bocsássanak ki az autók.

2. Speciális aszfalt

Még a jövő elektromos autói is keltenek zajt a kerék és az aszfalt közötti súrlódás miatt. Kaliforniai kutatók olyan gumírozott aszfalt kifejlesztésén dolgoznak, melynek segítségével akár 6-12 decibeles zajcsökkenés is elérhető.

3. Forradalmi szirénák

A mentő, a tűzoltó és a rendőrautó szirénájának hangja igencsak fülsiketítő, amit több utcányi távolságból is hallani. Nos, a jövőben – talán néhány évtized múlva – a szirénák hangja célzottan, közvetlenül az autókba fog eljutni egy internet-kapcsolatos audio rendszeren keresztül. A gyalogosok pedig az okostelefonjuk vagy okosórájuk révén kapnak figyelmeztetést a közelgő járműről.

4. Légáteresztő zajcsillapító ablakok

Ha jól szigetelő ablakai vannak az otthonunknak, akkor könnyen kizárhatjuk a zajt, ha becsukjuk az ablakot. Cserébe viszont nem jön be a levegő. A jövőben nem kell a csend és a levegőzés között választanunk, legalábbis ha elterjed az a koreai kutatók által kifejlesztet speciális ablak, mely el tudja különíteni a légáramlatot a hanghullámoktól, és míg előbbit beengedi az otthonunkba, utóbbi bejutását jelentősen csökkenti.

5. Zajcsökkentő metaanyagok

Sokan panaszkodnak a szomszédjukból jövő zajokra, ám ettől a bosszúságtól is megszabadíthat egy forradalmi technológia. Kínai kutatók olyan csempevastagságú különleges szerkezetű metaanyagot alkottak meg, mely nagyon széles frekvencián, az alacsonytól a magasabbig kiszűri a szomszédos otthonokból kiszűrődő zajokat.

A zsúfolt helyeken élő városlakók bizonyára örömmel vennék, ha ezek a technológiák már holnap használatba kerülnének. De erre sajnos még várni kell. A jövő generációi már egy egészségesebb, csendesebb világban élhetnek, nekünk egyelőre maradnak a profi füldugók, ha zajcsökkentésre vágyunk.

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák