Egy különös képesség: a színhallás

A szinesztézia görög eredetű szó, az idegen szavak és kifejezések szótára szerinti jelentése az élettanban: a meglévő érzékeléshez egy másiknak a társítása anélkül, hogy annak valóságos ingere lenne. Egyik leggyakoribb formája a színes hallás vagy színhallás, amikor is az egyes hangok színérzetet váltanak ki.

A legtöbb ember számára a szinesztézia egyfajta fantasztikus, lenyűgöző képességet jelent. A szakértők szerint nehéz megbecsülni, hogy a népesség hány százaléka tapasztalja, mivel az életük része, sokan észre sem veszik magukon ezt a jelenséget. Egy teória szerint valaha mind szinesztéziásak voltunk csecsemőkorunkban, ám ezt a különös érzékszervi inger-összekapcsolódást a normál fejlődés során elveszítettük.

A színhallás képességével rendelkezők, amikor hangokat hallanak, automatikusan és akaratlanul színeket kapcsolnak a hangélményhez. Furcsa lehet, hogy valaki zenehallgatás közben színeket lát, ám azok számára, akik ezzel együtt nőttek fel, teljesen természetes jelenség. Különösen gyakori az abszolút hallással rendelkezők között.

A színhallás elképesztően változatos, vannak, akik valóban maguk előtt látják a térben a színt, míg másoknál pusztán a lelki szemeik előtt jelenik meg. Van, akinél mindenféle audiális inger színérzetet vált ki, van, akinél csak a zene, a dallamok vagy éppen a hangmagasságok, egyeseknél pedig csak a beszédhang, illetve a hallott szavak.

A színhallás a tehetséges művészek körében igen gyakori. A neves szinesztéziások között találjuk híres zeneszerzőnket, Liszt Ferencet is. Amikor Weimarban karnagy lett, a zenekar kezdetben azt hitte, hogy Liszt Ferenc csak tréfál, amikor arra kéri őket, hogy játszanak kissé kékebben, vagy, hogy vegyék figyelembe, hogy az adott hang sötétlila. Később kiderült, hogy a zeneszerző valóban látta ezeket a színeket.