Érdekes kapcsolatot fedeztek fel a hallás és a fogmosás között

  • 07.05.2018
  • Jáksó Nóra

A fogmosás során hallott hangok befolyásolják, mennyire vagyunk elégedettek fogaink tisztításával.

Japán kutatók felfedezték, hogy a fogkefe és a fogaink közötti súrlódás hangja hatással van arra, milyen hatékonysággal tisztítjuk a fogainkat. Vizsgálatukban az önkéntes résztvevők apró mikrofonokkal felszerelt fogkefékkel végeztek fogmosást, hogy rögzíthessék a fogkefe és a fogfelszín közötti súrlódás hangjait, melyeket aztán többféleképpen módosítva fejhallgatón át visszajátszottak a résztvevők fülébe.

A kutatók úgy találták, hogy amikor megváltoztatták a hang magasságát, frekvenciáját vagy erejét, azzal befolyásolni tudták a résztvevőknek a fogmosás hatásosságával való elégedettségét. A frekvencia fokozatos növelésével például elérték, hogy mindenki úgy érezze, sokkal hatékonyabb volt a fogmosás, amit végzett, és a fogait is tisztábbnak vélte.

A kutatók szerint a legtöbb ember unalmasnak találja a fogmosást, és egyfajta szükséges kényelmetlenségnek tekinti, melynek legfőbb célja a fogszuvasodás elkerülése. Úgy vélik azonban, hogy a hangok módosításával sikeresen lehetne motiválni az embereket, és elérni, hogy sokkal elégedettebbek legyenek a fogmosás után. Ugyanakkor egy beépített érzékelő segítségével arra is figyelmeztetni lehetne mindenkit, ha éppen túl erősen mossák a fogukat.

Mivel a speciális fogkefe prototípusa megkívánja a használójától a fülhallgató viselését, a felfedezés egyelőre nem tűnik túl praktikusnak ahhoz, hogy a mindennapi életben is használjuk. A kutatók tovább dolgoznak egy egyszerűbben használható verzión. Addig is a saját fülünkre és érzéseinkre kell hagyatkoznunk, hogy eldöntsük, mennyire hatékonyan végezzük a fogmosást.

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák