Víz alatt ritkán tudjuk kitalálni, mit hallunk, azt pedig főleg nem, melyik irányból jön a hang.
Miért nem hallunk olyan jól a vízben, mint például emlős rokonaink, a delfinek és a bálnák? A víz alatt tökéletesen halló cetféléknek ősei szárazföldi emlősök voltak, melyek az evolúció során áttértek a vízi életmódra, és úgy alakult át a hallószervük, hogy azzal tisztán hallhassák a víz alatti hangokat. Ultrahang segítségével a cetfélék tulajdonképpen látják a hangokat, ugyanis az általuk kibocsátott hangsugár segítségével, mely visszaverődik egy adott objektumról, pontosan meg tudják határozni az objektum méretét, alakját, és azt is, hogy mekkora távolságra helyezkedik el tőlük.
2011-ben az USA Haditengerészetének kutatói felfedezték, hogy azért mi sem vagyunk teljesen elveszettek a víz alatt – már ami a hallást illeti. Víz alatt a hangok négyszer gyorsabban terjednek, mint a levegőben, ám csak torzan halljuk, mert nem a hagyományos csatornán jutnak a hanghullámok az agyunkba. Mégis fel tudjuk venni a hangokat, csak nem a dobhártyával, hanem egy koponyacsont, az ún. csecsnyúlvány segítségével. Ezt a csontot a fülünk mögött tapinthatjuk ki. A víz alatt ebbe a csontba ütköznek a hanghullámok, és ez közvetíti őket az agyba. A hang irányát azért nem tudjuk megállapítani, mert a hanghullámok egyszerre aktiválják mindkét fület.
A kutatás legnagyobb felfedezése az volt, hogy míg szárazföldön maximum 20 000 Hz frekvenciájú hangot tudunk észlelni, addig a víz alatt ennek tízszeresét, azaz 200 000 Hz-es hangot is meghallunk. Ez azt jelenti, hogy víz alatt mi is képesek vagyunk az ultrahang érzékelésére. Az eredmény olyan hallókészülékek feltalálását segítheti, melyek akkor is segítik a hallást, ha a hallócsontocskák vagy a dobhártya károsodott.
2014 © Minden, ami hallás Impresszum | Adatvédelem | Állásajánlat