Orrballon középfülgyulladásra

  • 14.02.2016
  • Czicze Andrea

Az orrballon létezéséről és jótékony hatásáról már jó ideje tudunk, ám most egy angliai egyetem kutatása szerint e rendkívül egyszerű kis szerkezet hasznosabb lehet a gyerekeknél oly gyakori savós középfülgyulladás kezelésében, mint az eddig ismert gyógymódok bármelyike.

Savós vagy effúzióval járó középfülgyulladáson (otitis media with effusion – OME)  ötből négy kisgyerek szinte biztosan átesik még a tizedik születésnapja előtt, a legérintettebb korosztály a fél- és hároméves kor közöttieké. Az általában náthával vagy más légúti fertőzéssel kezdődő betegség gyógyítása rendszerint orrcseppel, antibiotikumokkal, antihisztaminokkal, komolyabb esetekben fülfelszúrással, vagy ha a váladék képződése folyamatos, akkor a dobhártyába rögzített kis szellőző tubus segítségével történik.

A betegséget vírusok és baktériumok egyaránt okozhatják. A vírusok inkább vizes váladékképződéssel járó gyulladást okoznak, míg a baktériumok gennyeset. A kórfolyamat megértéséhez néhány szót kell ejteni az anatómiai viszonyokról is. A fülkürt, vagy más néven Eustach-kürt, a középfület az orrgarattal összekötő járat. Szerepe abban van, hogy nyeléskor kiegyenlíti a középfülben lévő nyomást a külvilágival, illetve biztosítja a középfülben képződő kis mennyiségű váladék kijutását az orrgaratba.  Abban az esetben, ha a fülkürt váladék miatt elzáródik, vagy nagy orrmandula miatt nem képes a nyomáskiegyenlítésre, akkor a dobüregben lévő levegő felszívódik, negatív nyomás keletkezik, a dobhártya behúzódik, rezgőképessége csökken, így a dobüregben steril izzadmány képződik. Ezek együttesen vezetéses halláscsökkenést eredményeznek. Náthás állapotban az orrgaratban lévő váladék és a benne lévő kórokozók a fülkürtön keresztül a középfülbe juthatnak, és így alakítják ki a középfülgyulladást.

Az angliai Southampton Egyetem kutatói szerint a középfül szellőztetésének a javítása kulcsfontosságú a savós középfülgyulladás – vagy ahogy azt az angol terminológia nevezi: glue ear (azaz leragadt fül) – gyógyításában. Ebben pedig egy már hazánkban is kapható, rendkívül olcsó és nagyon szellemes kis szerkezetet, az „orrballont” (Otovent lufi) hívták segítségül. A speciális, latexből készült ballon használata igen egyszerű: a kisgyerek az egyik orrnyílását befogva a másikkal kezdi el felfújni a lufit, mely által fokozatosan túlnyomás jön létre, amely a fülkürtöt megnyitva levegőt juttat a középfülbe. Az egyetem orvosai egy hónapon keresztül 320 középfülgyulladásban szenvedő, 4 és 11 év kor közötti kisgyereket kértek meg arra, hogy az orvos által felírt gyógyszerek mellett napi háromszor használják ezt az orron át fújható kis lufit is, míg a másik, szintén azonos számú résztvevőből álló csoportot csak a hagyományos, addig bevált gyógymódokkal kezelték. Egy hónap múlva a lufit rendszeresen használók 47%-ának eltűnt füléből a betegség során felgyülemlett váladék, míg a másik csoportban ez az arány csupán 36% volt.

Angliában többek közt a BBC közszolgálati csatorna és az NHS (National Health Service) is beszámolt a kedvező eredményekről, a kutatóknak azonban még nincs elég bizonyíték a kezükben ahhoz, hogy használata általánosan is elterjedjen a betegség gyógyításában. A kutatásban részt vevő Dr. Ian Williamson azonban rendkívül bizakodó, és már több általa adott interjúban is arra sarkallta orvostársait, hogy ők is alkalmazzák ezt a kiegészítő gyógymódot betegeiknél. Véleménye szerint az orrballon rendszeres használatával kivédhetőek a későbbi fájdalmas beavatkozások, hisz a fülben lévő váladék sokkal gyorsabban kitisztul a lufit használóknál, ráadásul az antibiotikumokkal ellentétben itt mellékhatással sem kell számolni. Az angol eredményeket tavaly július óta több nemzetközi lap is publikálta, a Southampton Egyetem orvosai pedig bíznak abban, hogy idővel egyre több adat és bizonyíték áll majd rendelkezésükre, hogy kutatási eredményeik mindenki számára hitelesek és széles körben ismertek legyenek.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a hazánkban is kapható Otovent orrballon nem alkalmazható mindenkinél – pl. 3 éves kor alatt és orrdugulás esetén egyáltalán nem ajánlott –, így mindenképp csak orvosa belegyezésével és irányításával kezdje el használni!

Forrás: www.bbc.co.uk, www.nhs.uk

A betegség második bekezdésben olvasható leírásának forrása: www.svabhegy.eu

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák