Azt a képességet nevezzük abszolút hallásnak, amikor valaki meg tudja állapítani egy felcsendülő zenei hang magasságát, minden külső segítség, viszonyításai pont nélkül: ha lenyomnak egy billentyűt a zongorán, anélkül, hogy oda pillantana, megállapítja, hogy az például egy „E” hang.
Mint tudjuk, a normál zenei „A” 440 Herz magasságon rezeg, az egy oktávval, vagyis nyolc hanggal magasabb fekvő „A” hang pedig 880 Hz-en. Az abszolút hangsor – CDEFGAHC – minden egyes tagjának megvan a maga rezgésszáma, magassága, s egy zenében jártas ember képes megállapítani két hang egymáshoz képest való távolságát, azonban ha csak önmagában szólal meg egy hang, akkor nem tudja megmondani, hogy pontosan melyik az. Ez a relatív zenei hallás.
(Érdekes, hogy a ma használt normál „A” frekvenciája (440Hz) csupán 1939 óta ennyi, azelőtt 432 Hz-re állították be a hangvillákat.)
Egy abszolút hallású egyén hallórendszere pszichikailag és működését tekintve semmilyen mérhető különbséget nem mutat egy abszolút hallással nem rendelkező személyétől. Ez a képesség nem különleges fülek kérdése, inkább azt tükrözi, hogy hogyan elemzünk frekvencia-információkat, valószínűleg magasabb szintű agykérgi feldolgozást bevonva.
Léteznek olyan zenészek is, akiknek fő hangszerükre van abszolút hallásuk. Például néhány zongorista gond nélkül azonosítja a zongorán leütött hangokat, míg más hangszerek esetében ez a képessége nem működik.
Az abszolút hallás képességét befolyásolja a kulturális zenei háttér, különösen a C-dúr temperált skála megismerése. A legtöbben, akit ezzel kapcsolatban vizsgáltak, a C-dúr skála hangjait sokkal megbízhatóbban, és a B hang kivételével sokkal gyorsabban azonosították, mint az öt „fekete billentyűs”, módosított hangot. A barokk és a klasszikus kor zenészei közül csupán Mozartnál bizonyítható be, hogy már három éves korában rendelkezett e képességgel. A tudósok Beethovennél csak gyanítják, hogy bírt vele, mivel leveleinek egyes szemelvényei erre utalnak.
A kortárs magyar zeneszerzők közül például a 2011-ben elhunyt Szabados György rendelkezett abszolút hallással.
Diana Deutsch, a téma elismert kutatója a közvélekedéssel ellentétben úgy véli, hogy ha egy gyerek számára elég korán, négy éves kor előtt érthető jelentéseket párosítunk a hangokhoz, akkor abszolút hallása lehet. Ehhez arra van szükség, hogy az egyes hangmagasságokat számukra is érthető jelentésekkel párosítsuk össze. Például egy zongora vagy szintetizátor mindegyik C hangjára ugyanazt a kis matricát (pl. állatot vagy színt) kell ragasztani, a D hangokra másikat és így tovább.
A kutató az úgynevezett tritónusz-paradoxon tanulmányozása során jött erre rá. Röviden arról van szó, hogy egy elvben többféleképpen értelmezhető hangsort bizonyos kultúrákban a legtöbben ugyanúgy hallanak. Mégpedig pont ott, ahol úgynevezett tonális nyelvet beszélnek, ami különbséget tesz a különböző hangmagasságok között; vagyis például a vietnami nyelvben a magas "ma" mást jelent, mint a mély hangon kimondott "ma".
Deutsch ugyanezekben a kultúrákban azzal találkozott, hogy a zeneiskolákba sokkal több abszolút hallású diák jár, mint azokon a helyeken, ahol nem ilyen (tonális) a nyelv. Ebből vonta le azt a következtetést, hogy a korai gyerekkorban a jelentésekkel társított hangmagasságok segítik az abszolút hallás kialakítását.
Forrás: Wikipédia, Quart
Egészség
Szabadidő
Sport
50+
Kisgyermekek
Tinik
Celebek
Hallásvédelem
Állatvilág
Érdekességek
2014 © Minden, ami hallás Impresszum | Adatvédelem | Állásajánlat
