Egy gél középfülgyulladásra!

  • 25.09.2016
  • Czicze Andrea

Amerikai lapok nemrég számoltak be arról a New York-i kutatók által előállított biotechnológiai eljárással készült gélről, mely a hírek szerint már egyszeri alkalmazásával is meggyógyíthatja a csecsemő- és kisgyermekkorban oly gyakori és igen fájdalmas középfülgyulladást.

Középfülgyulladást (otitis media) vírus- és baktériumfertőzés is okozhat, tünetei közt pedig szerepelhet láz, fülfájdalom, fülfolyás, halláscsökkenés, elesettség és étvágytalanság is. Eddig az orvosok szájon át bevehető antibiotikumokkal kezelték a betegséget, amely azonban gyakran súlyos mellékhatásokkal (hasmenés, kiütések, szájpenész stb.) járt, így a kutatók már régóta keresték a megoldást a gyulladás hatékonyabb kezelésére. Most úgy néz ki, végre megtalálták!

A massachusettsi Boston Children’s Hospital kutatói néhány hete mutatták be azt az új, biotechnológiával kifejlesztett gélt, amely a remények szerint meggyorsítja és hatékonyabbá teszi majd a középfülgyulladás kezelését. A szakemberek reményei szerint ezzel teljes egészében kiváltható a korábbi tablettás kúra, ráadásul a gél nem az egész testen fejti ki hatását, hanem csak a gyulladt területet érinti, így jóval kevesebb mellékhatással is kell majd számolni.

Természetesen nem ez az első alkalom, hogy géllel próbálkoztak a biomérnökök. Korábban azonban azt sehogy sem tudták megoldani, hogy a gél hatóanyagai a középfülbe is eljussanak, hisz a dobhártya mindig útjukat állta. Az amerikaiaknak azonban egy kémiai penetrációfokozó anyag hozzáadásával most sikerült megnyitniuk a dobhártya pórusait, így a tervek szerint hamarosan forgalomba is kerülhet ez az újfajta „kenhető gyógyszer”.

Egészség

Szabadidő

Sport

50+

Kisgyermekek

Tinik

Celebek

Hallásvédelem

Állatvilág

Érdekességek

Infografikák