Nem tudsz egy percet sem pihenni, mert a partnered horkol? Úgy érzed magad éjszaka, mintha egy vasútállomáson lennél? Nehéz megmondani a párunknak, hogy a horkolásától egész éjjel ébren vagyunk, mert annyira hangos, hogy környékbeli madarakat is elijesztette vele. Értük nem sokat tehetünk, de magunkért egy füldugóval már annál többet.
Biztosítani kell a jó, megfelelő alvást, hiszen nem csak a személyes jólét szempontjából fontos, hanem kipihenten tudjuk kihozni a legtöbbet a napból. Egy nemrégiben készült tanulmány szerint rendszeresen történnek autópályán olyan balesetek, ahol az emberek elalszanak vezetés közben. Az alváshiánynak rengeteg oka lehet, ezek közül néhány orvosi. A vásárlók visszajelzései szerint a füldugók segítenek az alvásban, ha a partner túl hangosan horkol.
A horkolás bizonyítottan nagy problémát jelent az Egyesült Királyságban. Újabb vizsgálatok bebizonyították, hogy háromból egy ember szenved horkolás miatt. Bizonyára sokak számára meglepő, hogy a horkolás valószínűsége az életkor előrehaladtával nő. Ennek oka lehet súlyfelesleg, melyet nem tudunk leadni, vagy a nyak és a torok környékén lágyuló szövetek. Sok esetben a jó, pihentető éjszakai alvás eléréséhez elég beszerezni egy pár füldugót ahelyett, hogy a partner horkolását próbálnánk valahogy megszüntetni. De mielőtt ennyiben hagynánk a dolgot, győződjünk meg róla, hogy a horkolás nem valami komolyabb alvással kapcsolatos problémára utal.
Sokan hasztalan eszközként tekintenek a füldugókra, azonban ha valaki megtalálja a számára tökéletes fajtát, mely kizárja a leghangosabb zajokat, nagy segítséget jelenthet rengeteg problémával szemben. Az alváshoz készült füldugók puhák, biztonságosak és egyben hatékonyak érzékeny fülű gyermekeknek és időseknek is. A piac jelenleg annyira változatos, hogy gyakorlatilag minden csoport megtalálja azt, amire szüksége van.
A komfort az első dolog valószínűleg, amit mindenki keres, ha arról kell dönteni, milyen füldugót használjunk, különösen abban az esetben, amikor alváshoz kellenek. Éjjel, alvás közben a test ellazul, és a végére egyre inkább tudatában van a füldugó jelenlétének. A füldugó viselése alvás közben különösen kényelmes kell, hogy legyen, de emellett hatékonyan zárja ki a horkolás hangját a háttérben ugyanúgy, mint az utca zajait, a zenét.
Az egészség és a biztonság egyaránt fontos szempont, ha füldugókról van szó, erről mindenképp gondoskodni kell. Miközben hatékonyan kizárja a nem kívánt zajokat, lehetővé kell tennie, hogy a viselője meghalljon olyan hangokat, mint a tűzjelző, így biztonságban érezheti magát a füldugóval alvás közben is. Ehhez megfelelő zajcsökkentési aránnyal kell rendelkeznie a használt füldugónak. Normál körülmények között minél magasabb ez az érték, annál jobb. Alváshoz azonban olyan füldugóra van szükség, melynél bizonyos hangokat meghallunk még alvás közben is. A legfontosabb, hogy a füldugó kényelmes legyen és egy bizonyos mértékig kizárja a zajokat. Az alváshoz kifejlesztett füldugók többsége csak olyan mértékben blokkolja a hangokat, hogy képesek legyünk elaludni.
Sokféle füldugóból választhatunk, így könnyű megtalálni a számunkra legmegfelelőbbet a lehetőségek között.
Ezek olyan speciális füldugók, melyek a legtöbb esetben nem újrahasználhatóak. Általában nem nyeri el az emberek tetszését. Kényelmesek, blokkolják a zajt, nem ártalmasak, és meg lehet őket szokni. Több zajt zárnak ki, mint amennyi elvárható lenne. Előnye, hogy jól illeszkedik a fülbe. Az elsődleges oka népszerűtlenségének, hogy az embereknek van egy fóbiája, miszerint a viasz beleragad a fülbe reggelre. A füldugó minősége is fontos. Persze ha olcsóbban vásárolunk egy rosszabb minőségű füldugót, kevésbé ápoljuk, mint egy értékesebbet.
Ezek a füldugók töltény alakúak, könnyen kezelhetőek, csak egyenes a hallójárat külső részére kell helyezni összenyomva. Ezután a füldugó elkezdi visszanyerni formáját, amíg el nem ér a teljes illeszkedésig, hogy blokkolhassa kellően a zajokat. Eltávolítása ugyanilyen egyszerű, a lapos végénél fogva ki kell húzni a fülből. A füldugók terén a minőség és a költség többnyire kéz a kézben járnak. Az olcsóbb változatok általában kényelmetlenebbek. Uretán habból készülnek, ez az egyik legjobb zajszigetelő anyag.
Alakjuk jól illeszkedik a fülhöz, mivel használójának kell meghajlítani a tökéletes formáért. Leggyakrabban úszáshoz használják őket, segítenek kívül tartani a vizet, de manapság már minden tevékenységhez megtalálható belőle egy speciális darab. Sokan előnyben részesítik ezeket a füldugókat más esetekben is, mint pl. az alvás. Nyilvánvaló, hogy személyenként változnak az igények. A füldugó eltávolítása meglehetősen egyszerű, viselése kényelmes.
A piacon jelenleg megtalálható legkényelmesebb, legmegbízhatóbb típus, melyet a holland Alpine gyárt. Hőre lágyuló orvosi műanyagból készülnek, mely a testmeleget felvéve megpuhul és tökéletesen illeszkedik a hallójárathoz, ez nem csak a komfortérzetet, hanem a hatékonyságot is növeli. Az Alpine alváshoz fejlesztett ki egy speciális füldugót, ez a SleepSoft. Puha szűrőivel extra kényelmes még az oldalunkon fekve is, a hangokat pedig különböző mértékben szűri az adott frekvenciákon. Ennek eredményeként a horkolást és az utcazajokat tompítja, miközben a babasírás, a riasztó és az ébresztő hallható marad a biztonság érdekében.
Mindenki más mértékben tűri a zajokat és képes megszokni a füldugókat. Sokan nem tudják viselni őket, mások kifejezetten szeretik használni. Az viszont közös, hogy az emberek többsége nincs tisztában a piacon megjelenő füldugó típusokkal. A normál gyógyszertárakban és drogériákban is többel találkozhatunk. Olyanok, mint az autók, meg kell találni belőlük a megfelelőt, majd helyesen használni, hogy kielégítse minden igényünknek. Sokszor ez a kellemes éjszaka záloga, mely megkönnyebbülést jelent a zajjal szemben.
Forrás: Articlebase
2014 © Minden, ami hallás Impresszum | Adatvédelem | Állásajánlat