Azt várhatjuk, hogy a zenei csatornák elkezdjenek aggódni a halláskárosodás problémája miatt. Hajrázós metál vagy lüktető basszus, mindegy milyen zene, de valami mindig ordít felénk, a hangos zene viszont sajnos halláskárosodáshoz vezethet, ezt több tanulmány alátámasztotta már.
Az egyik kutatás eredményei szerint:
Nem csak a fiatalokat érinti ez a kérdés, felnőtteket ugyanúgy láthatunk fülhallgatóval mászkálni az utcán, pedig számos elismert tanulmány szólt már a hangos zene és a halláskárosodás problémájáról. A halláskárosodás ma már nagyon széles körben elterjedt. A kutatások szerint a 60 év feletti férfiak 90%-ánál már felfedezhető. Ez az idő kitolható, ha az ember gondoskodik fülei épségéről.
A probléma leghatásosabban működő közvetítője egyértelműen a média, általa éri el a legtöbb embert a hallásvédelmével foglalkozó minden eredmény és intézkedés. Sajnos azonban az orvosok birtokolják a legtöbb információt. Az emberek többsége nem előzi meg a bajt, fokozott zajterhelésnek teszik ki magukat. Ez pontosan olyan, mint a naptej, tudjuk, hogy használni kellene, halljuk is mindenhonnan, de mégsem minden esetben cselekszünk úgy, ahogy kellene.
A túlzott mennyiségű fülhallgatón keresztüli zenehallgatás okozta halláskárosodás könnyen elkerülhető, de ha nem foglalkozunk vele, megtörténik a baj, mely gyakran tartós, nem visszafordítható halláscsökkenést eredményez. Ezen sajnos még a hallókészülék sem segít sok esetben.
Tanulmányok szerint életünkben egyre inkább egy halláskárosodási járvány kezd terjedni, mivel minden egyes nap zajok sorozata vesz minket körbe otthon és a munkahelyünkön egyaránt, nem beszélve az MP3 lejátszók nem túl felelősségteljes használatáról.
Nem is kell zene nélkül élni, csak meg kell tanulni felelősséggel hallgatni. Egy tini arról számolt be, hogy még éjszaka, alvás közben is a fülében a fülhallgató, melyből megállás nélkül, nagy hangerőn szól a zene, így még akkor is veszélyes zajszintnek teszi ki hallószerveit.
A probléma része az oktatás hiánya. Nem valószínű, hogy tinédzserek és 20-as éveikben járó fiatalok a halláskárosodásról szóló szakmai előadásokra járnának, főleg ha már a probléma létezik. Az emberek nagy része viszont folyamatosan látogatja háziorvosát, akik megfelelő tájékoztatást nyújthatnak szükség esetén. Hallási zavarokkal tehát hozzá is fordulhatunk, alapos vizsgálat után ellát a megfelelő utasításokkal, innentől pedig rajtunk áll, hogy betartjuk-e azokat.
Ha nem bírjuk az MP3 lejátszó nélkül, semmi probléma, de vigyázzunk! Adjunk a füleinknek néha egy kis szünetet! 90 perc után vegyük ki a fülhallgatót, hadd pihenjenek kicsit a füleink! Ha úgy érezzük, már fennáll a probléma, vizsgáltassuk meg magunkat. Ne feledjük, nincs semmilyen mágikus gyógymód, ha egyszer tönkrement, ezért vigyázzunk a hallásunk épségére!
Forrás: Healthy Hearing
2014 © Minden, ami hallás Impresszum | Adatvédelem | Állásajánlat