2018-ban már 13. alkalommal rendezik meg a Hangfoglalásból Budapest Music Expová átnevezett zenei eseményt. Az expon három napon át, október 5. és 7. között egy helyszínen koncentrálódnak a zenekedvelők és a zenészek. A szervezők mindenkit szeretettel várnak és ahogy a korábbi években megszokhattuk, a kiállítás ingyenesen látogatható. A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont F és G csarnokaiban foglalnak helyet a BME kiállítói.
Ha már zenészekről és zenei eseményről beszélünk, természetesen fontos megemlíteni a zenei hallásvédelem témáját, mely nem csupán a zenészek, hanem a zenekedvelők számára is kiemelt jelentőségű. Az egyébként is sejthető, hogy a koncertek hangereje meghalad egy biztonságos szintet, hiszen szinte mindenki tapasztalt már hangosabb rendezvény után fülzúgást vagy a hallás tompulását. Egy-egy alkalom után pár órával, nappal többnyire elmúlnak a tünetek, hatásuk azonban megmarad, mivel minden ilyen alkalom egy lépcsőfok a maradandó halláscsökkenés felé. Nem gondolnánk, de ugyancsak veszélyt jelenthet a hallásra egy próbatermi gyakorlás, ezért érdemes ekkor is hallásvédőt használni.
Épp a fentiek okán évek óta a kiállítók között vesz részt a Budapest Music Expon a füldugó.hu csapata. Az esemény keretein belül igyekeznek felhívni a zenészek és a zenekedvelők figyelmét a hallásvédelem jelentőségére. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy igyekezetük nem hiábavaló, azonban mindig akadnak új zenészek és új zenekedvelők.
Az expo során megtaláljátok őket a G212 számú standon, ahol hasznos és érdekes információkkal gazdagodhattok. Közelebbről megismerkedhettek az Alpine MusicSafe Classic és Pro füldugókkal, valamint a MusicSafe Earmuff fültokkal, melyeket kifejezetten a zenészek igényeihez fejlesztettek ki. Emellett a helyszínen lehetőséget biztosítanak kedvezményes vásárlásra, illetve nyereményjátékukban is részt vehettek, ezért mindenképp érdemes felkeresni őket!
2014 © Minden, ami hallás Impresszum | Adatvédelem | Állásajánlat